Összefoglaló a 2019. évi (aug. 25-28.) AMEE konferenciáról
A 2019. évi AMEE konferencián szerzett tapasztalatok összegzése
Nagy örömömre szolgált, hogy első alkalommal eljuthattam erre a kongresszusra. A nagy érdeklődést jelezte, hogy 4000 főt meghaladó érdeklődő részvételével került lebonyolításra a rendezvény. Jó hír, hogy a magyarországi létszám is meghaladott minden korábbit (több, mint 30 fő), és kifejezetten üdvözlendő, hogy Karunkról 20 fő tudott részt venni a kongresszuson.
Pócs Dáviddal ketten a magatartástudományok területének előadásait próbáltuk végig követni, és a számos párhuzamos program közül minél nagyobb áttekintést nyerni, ami azért sem volt könnyű, mert a kongresszuson kitüntettet szerepet játszott ez a terület.
A plenáris előadásokon is nagy hangsúllyal szerepeltek az Intézetünk profiljába tartozó területek. Az első két plenáris előadás a tanulás határhelyzeti jellegének, illetve a kultúrtörténeti aktivitás elméletek filozófiai-pszichológiai áttekintésével foglalkozott. (A koncepciók nagyjából újra fogalmazták a stressz, a megküzdési stratégiák, a tanulmányok beavatási jellege, a bizonytalanság tűrésének egyes elméleteit.). A harmadik plenáris előadás gyakorlatcentrikusabb volt; Susan E. Sheridan, mint hozzátartozó és Suzanne Schrandt, mint beteg vezették fel a betegek és hozzátartozók partneri bevonásának szükségességét az egészségügyi képzésekben.
A magatartástudományhoz szorosan kapcsolódó „humanity”-terület (melyet leginkább, mint a humánum, az emberi perspektíva hangsúlyozásaként fordíthatunk) kiemelt helyen szerepelt a kongresszuson. (Ezekben elsősorban az érzékenyítés, az empáthia növelése, a kreatív gondolkodás fejlesztése voltak a kiemelt célok.) Több workshop, short communication rész foglakozott ezzel a területtel. (A kongresszus kiemelt 5 témája között szerepelt.) Az élénk eszmecserékkel kísért színes előadásokat végig hallgatva megállapítható, hogy a Barabás Tanárnő által megkezdett évtizedes reformfolyamatok az Intézetünket az orvostudományi oktatás élvonalához emelték. Az előadásokban olyan modelleket mutattak be, amelyeket mind használunk, vagy már kipróbáltunk - jelentős különbség csupán annyiban állt, hogy a külföldi példák semelyike sem a tömegoktatásba integrált oktatási formát alkalmazta. (Azaz csak kis létszámú és motivált - többnyire szabadon választott csoportokban, illetve olyan kötelező csoportban, ahol nagyon válogatott érdeklődésű hallgatók vettek részt - pl. gyermekpszichiáter rezidensek (kb. 20 fő)). Az a küldetés, hogy az érzékenyítést minden orvostanhallgató számára biztosítsuk, nem szerepelt az említett példákban. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy ezek a készségek minden orvos számára fontosak, és ennek integrálása minden orvostanhallgató számára jelentőséggel bír. Saját programjaink, mint pl. a tanatológia kurzuson belül a perinatális veszteség, a szülők meghívása; vagy az egészségnevelés kurzuson a különféle betegek (pl. korábbi drogfüggő beteg) meghívása, bevonása az oktatásunkba - mind a kongresszus által hangsúlyozott beteg/hozzátartozó bevonást, mind az empátia, a humanitás iránti érzékenyítést jól tükrözi. Az izgalmas kísérletek esetében nagyon fontos átgondolni azonban, hogy sikerességük esetén a fenntarthatóság biztosított-e, azaz humán erőforrást, anyagi hátteret tudunk-e évekig biztosítani.
A kifejezetten a magatartástudományokkal foglakozó szekció elsősorban a kurrikulumba való integrálás nehézségeiről értekezett, kihangsúlyozva a rejtett kurrikulum problematikáját.
Ezek mellett számos izgalmas etikai és kommunikációs szekció, poszterkiállítás volt. Ezeket áttekintve is megállapítható volt, hogy Szegeden jól strukturált, az ajánlásoknak megfelelő oktatási tematikával és metodikával oktatunk. Jelentős különbség a nyugat európai viszonyokhoz képest az igen rossz oktató/hallgató arány.
A klinikumok, szakképzések területén megfigyelhető, hogy egyre dominánsabb az Entrustable Professional Activity modell.
A kiállításokon elsősorban a technika hódított - kicsit kontrasztban a kongresszuson hangsúlyos humanitással. Elsősorban a mindenféle betegeket helyettesítő, skillfejlesztő (általában igen drága) készülékek bemutatása volt észlelhető, másfelől egymással versengő számítógépes oktatási segédprogramok ismertetése folyt. Úgy tűnik, a technika a magatartástudományok területén tud a legkevésbé segítséget nyújtani. Az oktatási segédanyagok is a magatartástudományi területen, illetve az orvosi pszichológia részéről, elsősorban kis pszichiátriai kórképek (addiktológia, szorongás, depresszió) elemzésével foglalkoztak.
Tapasztalat, ötletek:
- a magatartástudományok területén mindig komoly kihívás az értékelés. Az általunk alkalmazott portfolió rendszer digitalizálása - az esszék a hallgatók által is történő kiértékelése mindenképpen megvalósítható. Sajnos az igazi előrelépést jelentő OSCE rendszervizsgáztatásban való bevezetése sokkal nagyobb humán erőforrást igényelne.
- izgalmas fejlesztési lehetőség lenne a magatartástudományok (orv. pszichológia, etika) területek integrálása a klinikumi oktatásba - azonban rövid távon ennek megvalósíthatósága is kérdéses.
- izgalmas és megfontolandó a klinikai vizsgálatok minél korábbi (I., II. évf.) alkalmazása
- betegek, betegszervezetek intenzívebb bevonása átgondolandó; ennek további fejlesztése, ebben rejlő lehetőségek jobb kihasználása intézetünkben megvalósítható.
- kommunikációs területen is felmerültek újabb ötletek. A limitált óraszám miatt egyenlőre nem látom a graduális oktatásban a helyét (esetleg a posztgraduális oktatásban lehetne nagyobb hangsúllyal feldolgozni), de fontos lenne nem csak az orvos-beteg, hanem a rendszeren belüli, az egészségügyi dolgozók közötti kommunikáció, kommunikációs problémák oktatása is.
- a Bari Professzor Úrék által tartott szeminárium során felmerült a szükségessége az idegen nyelvű képzésben részt vevő hallgatók komolyabb integrálásának. Erre reflektálva gondolkodunk olyan szabadon választható csoportok indításán, amelyek elsősorban az antropológiai, etikai megközelítésből különböző esetelemzéseket tartalmazna. A lényege, hogy magyar és idegen nyelvű hallgatók közösen dolgozhatnának, ezzel is csökkentve a nyelvi és kulturális izolációt.
Összefoglalásul, úgy érzem, nagyon izgalmas kongresszuson vehettem részt, és sok ötlet, oktatás minőségét javító gondolat született bennem is. Jó volt a kollégákkal is eszmét cserélni, és kitekinteni a világban folyó trendekre. Nagy örömömre szolgált, hogy Szegedről ilyen sokan vettünk részt, amivel kapcsolatban mindenképpen köszönetet szeretnék mondani a Kar vezetőségének és a szervezőknek.
Szeged, 2019. 09. 04.
Kelemen Oguz
Magatartástudományi Intézet
