A Szegedi Tudományegyetem nemzetközi pályázatot hirdet a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságával közösen. A „SZAB Tudományos Díj 2021” célja, hogy ösztönözze a 35 év alatti kutatókat, hallgatókat és középiskolás diákokat arra, hogy új eredményeket tartalmazó tanulmányokat készítsenek. A pályázaton indulhatnak Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyékben, valamint a Vajdaságban, illetve Temes és Arad megyékben élő kutatók és középiskolás diákok
A pályamunka egyéni és kollektív munka eredménye egyaránt lehet. Minden pályázó csak egy pályamunkát nyújthat be. Pályázni a SZAB szak- és munkabizottságai által művelt tudományterületeken, új eredményeket tartalmazó, még meg nem jelentetett, vagy már publikált tanulmánnyal egyaránt lehet. Benyújtott, de még meg nem védett PhD értekezéssel nem lehet pályázni.
Tudományterületek:
- Természettudományok:
Informatika, Matematika és Fizika
Föld- és Környezettudomány
Biológia
Kémia
Mezőgazdaság
Műszaki tudományok
- Élettudományok:
Gyógyszerészet
Orvostudomány
- Társadalomtudományok:
Jogtudomány
Gazdaságtudomány
Neveléstudomány, Pszichológia
Nyelv- és Irodalomtudomány
Filozófia és Történettudomány
Művészet
A pályázat beadási határideje 2021. szeptember 13.
A pályázattal kapcsolatban bővebb információ az MTA SZAB honlapján található.