Bezár

Pályázatfigyelő

NTA_logo

Pályázati felhívás Szent-Györgyi Hallgató Ösztöndíjra 2024 I-II. évesek részére

Pályázati felhívás Szent-Györgyi Hallgató Ösztöndíjra 2024 I-II. évesek részére

2024. augusztus 30.
6 perc

A Szegedi Tudományegyetem SZAOK/FOK/GYTK/TTIK (Biológia, Molekuláris bionika, Kémia és Biomérnök szak) I. és II. éves hallgatói részére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

SZENT-GYÖRGYI HALLGATÓ ÖSZTÖNDÍJRA

a Szegedi Tudományegyetem SZAOK/FOK/GYTK/TTIK (Biológia, Molekuláris bionika, Kémia és Biomérnök szak) I. és II. éves hallgatói részére

2024.

A pályázat letölthető (pdf) >>>

Tisztelt I. és II. éves Hallgatók!

Tisztelt leendő Szent-Györgyi Hallgatók!

 

A Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) 2021. szeptember 1-én az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával alakult meg, melynek célja az orvosbiológiai tudományokat magas szinten művelő kiemelkedő hallgatók anyagi és képzési támogatása egyetemi tanulmányaik során. A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) elkötelezettek az orvosbiológiai tudományokat magas szinten művelni kívánó, kiemelkedő képességű hallgatók támogatásában, ezért 2021. novemberében az intézmények csatlakoztak az NTA programjához és várják a hallgatók jelentkezését. A jelenlegi felvételi időszakban az SZTE és az SZBK kutatócsoportjaiba legfeljebb 10 fő felvételére van lehetőség.

 

Az NTA képzési programjába a hallgatók pályázat útján kerülhetnek be. A nyertes pályázók a program részeként Szent-Györgyi Hallgatókká válnak, amely elsősorban tudományos előmenetelükben nyújt jelentős segítséget. A támogató program legfontosabb elemei a következők:

  • részvétel kiváló eredményekkel rendelkező orvosbiológiai kutatócsoport munkájában
  • intenzív hazai mentori felügyelet a kutatások során
  • segítség poszterek, előadások és tudományos közlemények elkészítésében
  • segítség nemzetközi tudományos kapcsolatok építésében
  • egyéni tanrend kialakításának lehetősége
  • beszédcentrikus, folyamatos és rendszeres angol nyelvi képzés
  • Bert Sakmann Kollégiumban való jutányos árú elhelyezés
  • ingyenes szociális-, kulturális- és egészségmegőrző programban való részvétel
    • havi 75 000 Ft ösztöndíj, mely több részletben kerül átutalásra a programban való részvétel ideje alatt (havi 50 000 Ft folyamatosan, a fennmaradó havi 25 000 Ft felhalmozott összeg az éves hallgatói beszámolók sikeres teljesítését követően)

 

Az ösztöndíjat elnyert Szent-Györgyi Hallgatókkal szembeni legfontosabb elvárások (a részletes elvárásrendszert az ösztöndíjszerződés tartalmazza majd):

  • folyamatos részvétel az SZTE/SZBK választott kutatócsoportjának munkájában
  • a kutatási területtel kapcsolatos szakirodalom rendszeres nyomon követése
  • aktív részvétel tudományos közlemények, poszterek, előadások elkészítésében
  • aktív részvétel a programhoz kapcsolódó szakmai rendezvényeken
  • Publikációs követelmény: harmadév végéig egy társszerzős, utolsó tanév végéig egy elsőszerzős[1] eredeti tudományos kézirat benyújtása Scimago Q1 szintű lehetőleg legalább 3-as impakt faktorú folyóirathoz (Az elsőszerzős közlemény kiváltható egy olyan 10 impakt faktor feletti közleménnyel, amelyben társszerzőként szerepel)

 

Pályázati feltételek:

  • A pályázóknak az SZTE I. vagy II. éves, nappali tagozatos, aktív státuszú hallgatóinak kell lenniük a következő karok egyikén[2]:
  • Szent-Györgyi Albert orvostudományi Kar (SZAOK)
  • Fogorvostudományi Kar (FOK)
  • Gyógyszerésztudományi Kar (GYTK)
  • Biológia, molekuláris bionika, biomérnök, kémia BSc (TTIK)
  • Biológia- vagy kémia- egyéb osztatlan képzésű tanári szakpárok (TTIK, BTK)
  • Legalább 75%-os eredmény biológia vagy a kémia emelt szintű érettségin
  • Legalább középfokú angol nyelvtudás (nyelvvizsga bizonyítvány nem szükséges, a nyelvtudást a felvételi eljárás során ellenőrizzük)
  • Érdeklődés a humán élettudományok/orvosbiológiai kutatások bármelyik ága iránt

 

A kiválasztásnál előnyt jelent (de egyik sem kötelező a sikeres felvételi eljáráshoz):

  • középiskolai versenyeredmények biológiából és/vagy kémiából (minden eredmény értékes, de különösen a nemzetközi tantárgyi diákolimpiákon, az OKTV-n, illetve TUDOK versenyen elért eredmények számítanak)
  • biológiai, kémiai vagy orvostudományi kutatásban szerzett tapasztalat
  • az NTA középiskolai programjában való részvétel

 

  • A pályázat benyújtásának módja és elbírálása:
    • Jelentkezési lap kitöltése az alábbi oldalon:
    • https://www.formpl.us/form/6506360632901632
    • A jelentkezési lap kitöltésekor a következő dokumentumok feltöltése szükséges pdf-formátumban (egyenként max. 1 MB méretben):
    • Personal Statement (angol nyelvű motivációs levél)
    • max. 4000 karakter
    • file kizárólagos elnevezése ‘PSVezeteknevKeresztnev.pdf’*[3]
    • o Önéletrajz magyar nyelven (http://europass.hu)
    • file kizárólagos elnevezése ‘CVVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • A legalább 75%-os biológia vagy kémia emelt szintű érettségit igazoló érettségi bizonyítvány vagy tanúsítvány
    • file kizárólagos elnevezése ‘ERVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • Angol nyelvvizsga bizonyítvány (opcionális)
    • file kizárólagos elnevezése ‘ANVezeteknevKeresztnev.pdf’*
    • A pályázatok elbírálása az 1. számú melléklet szerint történik

 

Fontos dátumok:

  • Az elektronikus jelentkezési lap beküldésének határideje: 2024. szeptember 22. (vasárnap)
  • A felvételi írásbeli fordulójára 2024. szeptember 26-án (csütörtök) 18:00-19:00 óra között kerül sor az NTA Bert Sakmann kollégiumában (Szeged, Pacsirta utca 31.). (Egyénileg - internet kapcsolattal rendelkező saját laptopon kitöltendő teszt, melynek aktiválásához minden jelentkező egyéni azonosító kódot kap e-mailben).
  • Az írásbeli teszt eredményéről legkésőbb 2024. október 04-ig (péntek) kapnak tájékoztatást a jelentkezők. A tesztet legsikeresebben teljesítő hallgatók kiválasztása az írásbelit követő szóbeli felvételi eredménye alapján történik.
  • A szóbeli felvételire 2024. október 09-28-ig kerül sor. Pontos részletekről és beosztásról e-mailben küldünk tájékoztatást.
  • A pályázat elbírálásának határideje legkésőbb 2024. október 31. (csütörtök)

 

A megadott dátumoktól és beosztástól eltérő időpontokat technikai okok miatt nem áll módunkban biztosítani.

 

A képzési program koordinálását és az ösztöndíj folyósítását a Nemzeti Orvosbiológiai Alapítvány végzi a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával.

 

Az NTA képzési programjáról további információt a http://www.edu-sci.org/ oldalon olvashatnak.

 

Amennyiben komolyan érdeklődik az orvosbiológiai/humán élettudományi kutatások iránt, és megfelel a fenti feltételeknek, akkor jelentkezését örömmel várjuk!

 

A programmal és a jelentkezéssel kapcsolatban érdeklődni lehet:

NTA – Képzési Iroda

E-mail: szte@edu-sci.org | szbk@edu-sci.org

 

 

Szeged, 2024. augusztus 26.

 


1. számú melléklet

 

 

NTA felvételi eljárás I-II. éves hallgatók számára - pontozási rendszer

 

 

A felvételi vizsgán maximum 100 pont érhető el. A beérkezett pályázatok közül a legmagasabb pontszámot elérők kerülnek felvételre.

 

Központi írásbeli teszteredmény: maximum 35 pont szerezhető.

Versenyeredmények: maximum 15 pont szerezhető.

  • Országos TUDOK 1-3. helyezett: 15 pont
  • TUDOK előválogató 1. helyezett: 10 pont
  • OKTV 1-10. helyezett: 15 pont
  • OKTV 11-20. helyezett: 10 pont
  • OKTV 21-30. helyezett: 5 pont
  • Országos Irinyi verseny 1-3. helyezett: 10 pont
  • Megyei Irinyi verseny 1-2. helyezett: 5 pont
  • Nemzetközi versenyen (pl. Diákolimpiák, IBO; IBOHUN, EUSO) elért 1-3. helyezés (csak egyszer, a legjobb eredmény kerül beszámításra): 15 pont

 

Emelt szintű érettségi eredmény (min. 75%) biológiából vagy kémiából továbbá opcionálisan második emelt szintű érettségi eredmény is megadható biológiából, kémiából, fizikából vagy matematikából: maximum 8 pont szerezhető. (Amennyiben a fentiek közül két emelt szintű érettségi eredményt is megad, a magasabb eredmény kerül beszámításra, feltéve, hogy a biológia vagy kémia emelt érettségi eredménye eléri a minimum 75%-ot.)

  • 96-100%: 8 pont
  • 91-95%: 6 pont
  • 86-90%: 4 pont
  • 81-85%: 2 pont
  • 75-80%: 0 pont

 

Részvétel az NTA Nobel-díjasok és tehetséges diákok találkozója konferencián, maximum 1 pont

igen: 1 pont
Legalább 2 éves aktív tagság az NTA programban:

igen: 1 pont

 

A fenti eredmények rangsorolása alapján kerülnek a legjobb eredményt elérők behívásra a szóbeli vizsgára, ahol maximum 40 pont szerezhető.

 



[1] A program sikeres zárásához az elsőszerzős közlemény esetében min. az elfogadott státusz elérése is szükséges.

[2] A pályázó nem rendelkezhet korábban megszerzett főiskolai/egyetemi diplomával

* A feltöltendő dokumentumok neve nem tartalmazhat ékezetes betűket!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek