Megrendüléssel értesültünk, hogy életének 72. évében elhunyt Prof. Dr. Zádor Ernő, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Karának professor emeritusa, a Biokémiai Intézet egykori professzora.
Emlékét szeretettel és hálával őrizzük!
Zádor Ernő egyetemi tanulmányait Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen végezte, ahol 1978-ban biológia–kémia szakon szerzett tanári diplomát. Pályakezdő éveit az útkeresés jellemezte: több területen is kipróbálta magát, dolgozott újságíróként, népművelőként és tanárként is.
Érdeklődése 1981-től fokozatosan a tudományos munka felé fordult. A JATE TTK Növényélettani Tanszékén kapcsolódott be a laboratóriumi kutatásba növénybiológiai területen, ahol elkészítette és 1983-ban megvédte egyetemi doktori értekezését. Ezt követően a Szegedi Gabonakutató Intézetben dolgozott, majd 1984 és 1988 között a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetében folytatta munkáját, ahol rovargenetikai vizsgálatokat végzett.
1985-ben egy évet az Egyesült Államokban, Kentucky állam egyetemén töltött, ahol ismét növénybiológiai területen szerzett további tapasztalatokat. Tudományos eredményei alapján 1989-ben kandidátusi fokozatot szerzett.
Ezt követően a Szegedi Orvostudományi Egyetem Klinikai Mikrobiológiai Intézetében, majd az Orvosi Biológiai Intézetben kamatoztatta molekuláris biológiai ismereteit, emellett biológia gyakorlatokat tartott orvostanhallgatók számára. Külföldi tapasztalatszerzés céljából 1990-től három éven át a Glasgow-i Egyetem Genetikai Intézetében végzett kutatómunkát mutáns ecetmuslicákon. Az itt elsajátított módszertani ismeretek tovább gazdagították sokoldalú tudományos látásmódját.
Hazatérését követően, 1993-ban a SZOTE ÁOK Biokémiai Intézetében kezdett dolgozni tudományos munkatársként, és szakmai tevékenysége ezt követően végig az intézethez kötődött. Új laboratóriumot és munkacsoportot hozott létre. A vázizom-regeneráció mechanizmusainak megértésében maradandót alkotott. Végigjárta a tudományos ranglétrát: 2005-től tudományos főmunkatárs, 2006-os habilitációját követően egyetemi docens, majd 2017-ben, az MTA doktora fokozat megszerzése után egyetemi tanár lett.
Számos tehetséges hallgató kapcsolódott be munkacsoportjába, akik irányítása mellett valóban elsajátították az önálló kutatómunkához szükséges alapokat. Többen közülük sikeresen szerepeltek TDK-konferenciákon, Pro Scientia Aranyérmet nyertek, PhD-fokozatot szereztek, illetve vannak, akik jelenleg külföldön végeznek oktató-kutató munkát, míg mások a Szegedi Tudományegyetem oktatói-kutatói közösségét erősítik.
Számos tudományos pályázat nyertese volt. Ezek közül kiemelkednek a Leuveni Katolikus Egyetem Élettani Intézetével való együttműködést támogató Flamand–Magyar TéT pályázatok. Ezek révén több mint másfél évtizeden át ápolt gyümölcsöző szakmai kapcsolatot Frank Wuytack professzorral – egyetemünk későbbi díszdoktorával –, és önzetlenül segítette, hogy munkacsoportja tagjai és az intézet fiatal munkatársai külföldi tapasztalatokat szerezhessenek.
Ernő különleges szemszögből látta a világot, és mindig nyitott volt a vélemények ütköztetésére. Ez a hozzáállás kifejezetten előrevivő és szemléletformáló volt. Sokrétű tapasztalatait igyekezett megosztani hallgatóival és fiatalabb kollégáival. Mindig azt tette, ami egy oktató-kutató, egy professzor feladata: oktatott, új kurzusokat indított, foglalkozott az utánpótlás-neveléssel, hozzájárult új metodikák és szemléletmódok meghonosításához a Biokémiai Intézetben, publikált, összefoglaló közleményeket és ismeretterjesztő cikkeket írt, részt vett a közösségi aktivitásokban, és segített, amiben csak tudott. Életvidám volt, és példát mutatott kitartásból.
Első tanítványa így emlékezett rá:
„Ernővel szinte egyidőben kezdtünk a Biokémiai Intézetben: ő külföldi tanulmányút után kutatóként és oktatóként, én diákkörös hallgatóként. Sok évet töltöttünk az intézet leghátsó laborjában a vázizom-regeneráció mechanizmusait kutatva. Én voltam az első hallgatója, szinte mindent tőle tanultam. Szenvedélyesen kutatott és oktatott. A kíváncsiság mozgatta, nem a publikálási kényszer. Soha nem adta fel, göröngyös úton sem: ment egyenesen, kitartóan előre. Nyomot hagyott az életemen. Köszönöm, Ernő! Remélem, a teniszütődet erre az útra is magaddal vitted.”
Ernő, búcsúzunk most Tőled. Hiányozni fogsz.
Emlékedet megőrizzük.
