Bezár

Medikus Kupa 2016

MK

Hézső Tamás, a SZAHE által megbízott főrendező beszámolója

Hézső Tamás, a SZAHE által megbízott főrendező beszámolója

2016. április 06.
2 perc

Idén a Szent-Györgyi Albert Hallgatói Egyesület (SZAHE) és a Szegedi Tudományegyetem Sportközpontja rendezi a négy, a Debreceni Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem élettudományi karainak hallgatói sportrendezvényét, a 44. MEDIKUS KUPÁ-t.

Az évente más helyen lebonyolított rendezvényen több sportágban harcolnak a hallgatók az első helyért: női és férfi kosárlabdában, női és férfi kézilabdában, női és férfi röplabdában, illetve férfi vízilabdában és férfi labdarúgásban.


Ennek megfelelően 5 szegedi helyszínen folynak a mérkőzések, a kosárlabda a Topolya soron, a kézilabda a Csonkában, a labdarúgás a Kisstadionban, a röplabda a Gellértben, a vízilabda pedig a Napfényfürdőben (volt SZUE) látogatható. Minden szakágban hirdetnek győzteseket, de az igazi kihívás az összetett csapat elsőség, a MEDIKUS KUPA elhódítása. A csapatokban igen sok a az NB-s csapatokban is játszó medikus, sőt olyan külföldi hallgató is játszik, aki hazája első osztályában is pályára lépett, így igazán magas színvonalú összecsapások is várhatóak. A szegedi csapatkapitányok viszont bíznak abban, hogy ez évben nem engedik elvinni kupát, szeretnék itthon tartani.


A játékosokat népes szurkolósereg kíséri, a teljes résztvevő szám 3000 főre tehető.

A sportversenyeket zenei rendezvények is kísérik Ezek hatóságilag engedélyezett helyszíne a Gellért Szabadidőközpont. Csak előzetes jegyvásárlás volt lehetséges, így a helyszínen jegyvásárlás nincs, külsősöket már nem fognak tudni beengedni. A szervezők minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy a koncertek közönségének viselkedése – a SZIN-hez hasonlóan – ne zavarja a szegedieket és a környéken lakókat. – számolt be Hézső Tamás, a SZAHE által megbízott főrendező.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    jún
    27
    SZTE TIK Kongresszusi terem
    09:30 - 17:00
    SZTE TIK Kongresszusi terem
    09:30 - 17:00

Kapcsolódó hírek