22

Nyílt napot tartottak a Szegedi Nemzeti Színházban

Színházbejárással, jelmezpróbával, beszédtechnikai foglalkozással, nyílt próbákkal és előadásokkal várták az érdeklődőket az SZTE Őszi Kulturális Fesztivál programsorozat részeként a Szegedi Nemzeti Színházban 2019. október 8-án.

Az egyetemistáknak rendezett eseménysorozat 10 órakor kezdődött, Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatójának megnyitójával, majd az érdeklődők Puccini: A köpeny című egyfelvonásos operájának nyílt próbáját nézhették meg, amely egy szerelmi háromszög tragikus történetét ábrázolja. Ezután beszédtechnikai foglalkozást tartott Szilágyi Annamária színművésznő az érdeklődő látogatóknak. A fiatalok olyan gyakorlatokat végeztek szavakkal, amelyekkel a színészek előadások előtt melegítenek be, hiszen a színpadon a nézői élmény elérése érdekében fontos az artikuláció és a nyelvbotlások kiküszöbölése. A színház balett-termében a Sirály című előadás várta a nyílt napra látogatókat.


szinhazi_nyilt_nap
Képgaléria a rendezvényről


A nap további részében a kulisszák mögé kalauzolták el az érdeklődőket. A „túrák” a színház aulájából indultak. Idegenvezető segítségével a színház rövid történetének megismerése után a nézőtéren át a színpadra vezetett az út, ahol a színházi munkások már felállított díszletekkel készültek a következő előadásra. A színészek szemszögéből, a színpadról letekintve beláthatóvá vált a zenekari árok és az impozáns nézőtér. A színpadról nyíló hátsó folyosón elindulva a kis belmagasságú forgószínpad alá is betekinthettek a résztvevők, ahol korábbi színdarabokból felismerhető díszletekkel találkoztak. Ezzel párhuzamosan jelmezpróbákkal színesítették a nyílt napot. Itt mindenki kibújhatott egy kicsit saját bőréből, és igazi színésznek érezhette magát.


28


Este a Kisszínházban folytatódtak a programok, ahol a Színházi bestiák című színmű közel teltházas előadásával nyújtott mélyreható élményeket a nézőknek. A darab az 1600-as évek színházi forradalmát mutatja be, amikor először engedélyezték, hogy nők is játszhassanak a színpadon. Öt színésznő sorsát ismerik meg a nézők, akik különböző nehézséggel és kiszolgáltatottsággal szembe nézve próbálják biztosítani saját megélhetésüket. A darab olyan közeget teremt, amely tele van érzelmekkel és olykor szinte tragikomikus elemekkel, így minden néző akaratlanul is magára ismer. Az előadás különlegessége a zenei aláfestést nyújtó, nem mindennapi hangzást kínáló handpan nevű hangszer, amelyet Nagy János Afronauta szólaltatott meg. A darab után sokan a közönségtalálkozón is részt vettek. Itt közvetlenül kérdezhettek a rendezőtől Horgas Ádámtól és a színészektől Fekete Gizitől, Csorba Katától, Szilágyi Annamáriától, Borsos Beátától és Molnár Erikától.


A nap megkoronázásaként Nagy János Afronauta handpan koncertjével zárták az eseményeket, ahol a közönség ismét átélhette a hangszer különleges hangzásvilágát.


SZTEinfo- Szöveg és fotó: Móczár Dóra


esza_felso

Számold ki a pontjaid!



Pontkalkulator_grafika

Nyiss a Jövőd Felé!







Hallgatóink mondták


Hell_Molli_felveteliHell Molli - TKK, angol-média

Továbbtanulásnál az elsődleges célom az SZTE volt. Jókat hallottam az intézményről és a szülővárosomhoz is közel van. Jól érzem itt magam, elégedett vagyok a képzéssel, különösen azért, mert előre elkészített órarenddel segítenek minket. Egyik kedvenc helyem az egyetemi könyvtár, ahol a tanulmányokhoz szükséges könyveket megtalálom. Az SZTE 21. századi egyetem, tetszik, hogy a TIK-ben ingyenesen használhatom a számítógépeket és a legtöbb egyetemi épületben van free Wifi.


Fasi_ArnoldFási Arnold – BTK, szlavisztika (orosz)

Azért jöttem Szegedre, mert hallottam, hogy az itteni szlavisztika, orosz szak elég jó, színvonalas a képzés. Természetesen a település helye is közrejátszott, hiszen nem akartam túl messzire menni az otthonomtól, Pusztaszőlőstől. A kollégium is kedvező helyen van. Szeged sokkal zöldebb, és a levegő is tisztább, mint Budapesten, ami szintén befolyásolt. A választásban még közrejátszott az is, hogy nem érzem magam olyan jól egy nagyvárosban sok emberrel, de Szeged teljesen élhető ebből a szempontból, és a tömegközlekedés is nagyon jó.

További hallgatói vélemények >>>


Események

Rendezvénynaptár *

  • július 10.
    Egész napos
    A jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.