Hallgatóink mondták
Jagri Ádám – ÁOK, általános orvos
Azért választottam az SZTE Orvostudományi karát és azért ajánlom mindenkinek, mert kiváló infrastrukturális keretek között tanulhatunk, emellett szakmailag elismert és hiteles oktatók adják át a tudásukat nekünk nap mint nap. A Hallgatói Önkormányzat által szervezett szabadidős programok, mint például a színház, a mozi, illetve egyéb kulturális események a tanulás melletti kikapcsolódásban segítenek. Számos sportlehetőség is van, amit igénybe vehetünk, mint az esti úszási lehetőség, ami kiváló levezetés lehet a tanulás után.Krizsán Daniella – BTK, szabad bölcsészet
A felvételi előtt a kommunikáció, a média és a nyelvtudományok érdekeltek. Végül szabad bölcsészet szakra jelentkeztem, mert így szakiránynak a kommunikáció- és médiatudományt vettem fel, minor képzésnek pedig a nyelvtechnológiát. A szakon családias a környezet, a tanárok szinte olyanok, mintha segítőkész szülőként lennének mellettünk. Mesterképzésre is szeretnék jelentkezni, kommunikáció- és médiatudomány szakra, ahol majd a humánkommunikáció kutatásra szeretnék specializálódni. Célom, hogy kifejlesszek egy olyan módszert, amivel az emberek gyorsabban tanulnának meg idegen nyelveket.
További hallgatói vélemények >>>
Felvételi hírek
2024. április 23.
2024. április 16.
Események
Rendezvénynaptár
-
július 10.Egész naposA jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.