SBO_kiemelt

Szegedi SBO újraélesztési rekord kísérlet

2017. szeptember 22-én 12 órai kezdettel a szegedi Huszár Mátyás rakparton, az Európai Unió Közlekedésmentes Napjának keretein belül Újraélesztési Rekord Kísérletre kerül sor az SZTE SZAKK Sürgősségi Betegellátó Osztály szervezésében.

A rendezvény fő célja egyrészt felhívni az emberek figyelmét az újraélesztés fontosságára, másrészt laikusok oktatása az alapszintű újraélesztésre. A helyszínen Dr. Cserjés Andrea főorvosnő és Buresch Györgyi főszervező irányításával és az SBO dolgozóinak szakmai felügyelete mellett 150 gyakorló babán folyamatosan zajlik majd az oktatás.


Az eseményen új országos rekordot is szeretnének felállítani. 2015 nyarán Szombathely állított fel országos rekordot 600 fővel.


Kérünk minden kollégát, hogy részvételével segítse a rekord szegedi megdöntését!


Időpont:

2017. szeptember 22.12:00 - 17:00


Helyszín:

Szegedi Huszár Mátyás rakpart


Ujraelesztes_plakat1

Szeptember 22-én rendhagyó eseményre látogathatnak a szegediek. Az újraélesztési rekordkísérlet nem csak közösségkovácsoló erejű, hiszen egy életmentő készséget sajátíthatnak el a résztvevők. A Dr. Cserjés Andreával készült interjúban belelátást nyerhetünk az újraélesztést övező nehézségekbe, megoldásokba és az esemény részleteibe.

Pulzus-Spiritus.: Mennyi idő megtanulni megmenteni egy emberéletet?

Dr. Cserjés Andrea: Azt lehetne mondani, hogy meg lehet tanulni 5 perc alatt is újraéleszteni, viszont a tudást szinten kell tartani, állandóan vissza kell térni és gyakorolni. Vannak erre tanfolyamok, négyórástól a több naposon át, nyilván attól függ, hogy kinek kell ezt tanítani. Egy laikusnak szerintem nem kell túlbonyolítani a dolgot, ezek egyszerű készségek, amiket nagyon gyorsan meg lehet tanítani. Ha nem gyakorolja, nem tartja szinten, akkor viszont el fogja felejteni!

P-S.: Mi a véleménye, Magyarországon a lakosság mennyire képes hatékonyan újraéleszteni?

Cs. A.: Átlagosan nagyon gyengék vagyunk ebben, Európai- és világviszonylatban is. Korábbi statisztikák szerint a skandináv országokban mondjuk 100 emberből 99 tud ilyet csinálni, ezzel szemben Magyarországon mondjuk 100-ból 9. Itt nyilván az oktatás tudna lényegi változást hozni, minél hamarabb, minél fiatalabb korban, iskolai tanrendbe beépítve kéne tanítani. Ha így tennénk, mi is jobbak lehetnénk.

P-S.: Úgy gondolja, hogy szükség lenne szervezett oktatásra, akár már általános iskolások körében?

Cs. A.: Mindenképpen, hiszen ők nagyon érdeklődőek, nyitottak és nagyon gyorsan tanulnak. Persze egy ilyen rendszerben is időnként vissza kellene térni hozzá és ismételni. Amikor a gyerekeim iskolásak voltak, én nem tanítottam őket újraélesztésre, de mindig látták, hogy anya megy és tanítja a babán. Gyakorlatilag egy fél pillanat alatt elsajátították maguktól, mikor hazavittem egy ilyen babát úgy, hogy semmit nem segítettem nekik. Simán megmutatták, hogyan kell ezt csinálni, csak pontosítanom kellett egy kicsit a mozdulataikat. Sőt, az iskolában voltam náluk az osztályban elsősegélynyújtást oktatni és ott is tapasztaltam, hogy a gyerekek abszolút fogékonyak és nagyon gyorsan tanulnak. Meggyőződésem, hogy a nekik megfelelő szinten már korán el kellene kezdeni ezt a fajta oktatást.

P-S.: Sokan szereznek jogosítványt, amihez kötelező az elsősegélynyújtási készségek az elsajátítása. Hogyan lehet, hogy ennek ellenére nem képesek rá az emberek, félnek gyakorlatba ültetni a tanultakat?

Cs. A.: Az oka, hogy ilyen rövid idő alatt nem lehet az embereket megtanítani felülkerekedni a félelmeiken. Nyilván jogos félelemről beszélünk, hiszen egyszer megtanulják a tanfolyamon és utána nem kerülnek ezek a készségek ismétlésre. Ezen felül sokszor hangzik el, hogy gerincsérültet nem szabad mozgatni, ha ilyen-és amolyan sérülése van egy embernek, akkor ne tegye stabil oldalfekvésbe. Így megmarad az, hogy mit nem szabad tenni – ami szerintem rossz megközelítés. Inkább a pozitív megerősítést kellene hangsúlyozni. Lehetne erre egy megoldás az, hogy a jogosítvány érvényben maradásához évente el kellene menni egy rövidebb ismétlésre és akkor ezek a félelmek csökkennének az emberekben. Továbbá nagyon sokat lehetne tenni az iskolákban, a korai képzéssel és folyamatos ismétléssel a félelmek nem maradnának meg. Persze a tanítási módszerek közötti különbség is nagyon sokat számít. Én a Magyar Reszuszcitációs (Újraélesztő) Társaság oktatója vagyok, ahol bennünket teljesen más oktatási módszerre tanítottak, mint amihez Magyarországon általánosságban szoktunk.

P-S.: Van-e jó tanácsa az érintetteknek, hogyan lehetne leküzdeni ezeket a félelmeket?

Cs. A.: Ebben az esetben azon is el kéne gondolkodni, hogy mi a félelem tárgya. Én is ismerek olyan embert, aki a betegség látványától, a sápadt embertől, a vér látványától fél, az riasztja vissza a cselekvéstől. Nyilván nem olyan egyszerű elérni, hogy ettől ne irtózzon valaki. Ha attól tart, hogy ártani fog és ezért nem cselekszik, leküzdheti azzal, amit már említettem: gyakorolni kell. Illetve olyan előadókra, oktatókra van szükség, akik úgy tanítanak, hogy ezeket a félelmeket mintegy játékos formában megpróbálják leküzdetni velük.

P-S.: Tipikus esete annak, hogy nem akarnak ártani a bordatöréstől való félelem. Jogos félelem ez?

Cs. A.: Ahogy az előbb is mondtam, ez egy negatív megerősítés: mit ne csinálj - holott pont fordítva kéne gondolkodni. Bizonyítottan javítja a túlélést a jó minőségű mellkaskompresszió és ha esetleg egy nagyon súlyos csontritkulásban szenvedő beteg mellkasán az ember eltör egy bordát, akkor ne az legyen az első gondolata, hogy „én nem csinálom tovább, nem csinálom jól, mert eltöröm a bordáját”, hanem az, hogy „ezzel az életét mentem meg”. Egy bordának az eltörésével nyilván rövid ideig romlani fog az életminőség, mert fájdalmas, de az élet megmentése ennél sokkal fontosabb.

P-S.: Van saját tapasztalata arra, hogy egy életet egy laikus tudása mentett meg / tudásának hiánya miatt veszett el?

Cs. A.: Igen. Mindkettőre van tapasztalat. Nekünk is hatalmas öröm, ha valaki a helyszínen elkezdi az újraélesztést és sikeres újraélesztés után, hozzánk bekerülve, nekünk már nem marad teendőnk, a laikusnak köszönheti az életét az érintett. Elsősorban ennek a korán megkezdett újraélesztésnek van a legnagyobb szerepe az életmentésben. Még mentőorvosként volt egy olyan eset, amikor mentővel kiérkezve a helyszínre tapasztaltuk, hogy már elkezdte valaki az újraélesztést és a beteg fel akart kelni és el akart menni, mert köszöni szépen már jól van. Nehéz volt rábeszélni arra, hogy bejöjjön velünk a kórházba. Az biztos, ha valakinél nem kezdik meg az újraélesztést, annak az esélyei nagyon rosszak a túlélésre.

P-S.: Térjünk át az eseményre, honnan jött az ötlet?

Cs. A.: Van egy nagyon agilis kolléganőm, Buresch Györgyi, az ő ötlete volt az egész. Az előzménye, hogy nem olyan régen csináltak a laikusok számára egy újraélesztésről szóló kisfilmet, amivel indultak egy pályázaton. Onnan jött a felvetés, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni, illetve minél több emberhez eljuttatni az újraélesztést. Én egy nemzetközi oktató csapat tagja vagyok, újraélesztést oktatok évtizedek óta, ezért is kerültem a képbe. Amikor elkezdtünk beszélgetni erről a rendezvényről, akkor nagyon sok ötletem volt ezzel kapcsolatban. Több, nagyon kedves ismerősöm is van, akik már csináltak ilyen nagyszabású laikus újraélesztést - például Dunaújvárosban vagy Szombathelyen. Velük felvettük a kapcsolatot, megkérdeztük, hogy ezt hogy csinálták. Mint kiderült, Szombathely nem csak olyan céllal szervezte az eseményt, hogy rekordot döntsenek meg, hanem, hogy az egész város lakosságát megtanítsák újraéleszteni. Ezt olyan szinten kivitelezték, hogy a város több száz újraélesztő babát vásárolt. Már egészen jól haladnak, a lakosság majdnem fele kiképzésen vett részt náluk, ez követendő példa.

P-S.: Mi az esemény célja?

Cs. A.: Kettős célja van. Egyrészt, hogy mi is minél több emberhez hozzuk közelebb az újraélesztést, a félelmeket elűzzük. A másik célunk megdönteni a szombathelyi rekordot - hogy több, mint 600 ember végezze az újraélesztést egymást váltva. Ha 601-en leszünk, már sikeres a kísérlet.

P-S.: Kiket várnak az eseményre?

Cs. A.: Mindenkit várunk, aki érez magában affinitást, szeretné ezt kipróbálni. Nem mondom, hogy profi szinten meg fogja tanulni ennyi idő alatt, de ha érdekli, tudunk ajánlani lehetőségeket a gyakorlásra és nem mellesleg részt vehet egy rekordkísérletben. Itt senki nem tud majd rosszat csinálni, senki nem fog tudni hibázni, gyakorló bábukon fogunk gyakorolni profi segítőkkel. Azért mondom, hogy mindenkit várunk, mert itt a gyerekektől kezdve a szomszédokon keresztül a munkatársakig, a katonákat, rendőröket, tűzoltókat, mentő dolgozókat is szeretettel várjuk, hiszen egymástól fogunk majd tanulni; és nem mellékesen meg szeretnénk dönteni a szombathelyiek rekordját.

P-S.: Hogy érzi, megdöntik a rekordot?

Cs. A.: Igyekszünk mindent megtenni érte, beindítottuk az esemény promótálását facebookon, vannak plakátjaink, reméljük, hogy az újságot is sokan olvasták. Remélhetőleg az elkövetkezendő bő egy-másfél hétben lesz annyi időnk, hogy egyre több és több szervezetet keressünk meg. Külön öröm, hogy azok az intézmények, akik szponzoráltak bennünket és az eseményt, a dolgozóikkal fognak megjelenni.

P-S.: Köszönöm az interjút, reméljük sikerül rekordot dönteni!

 

Szabó Vanda

Pulzus Spiritus