Friss Hírek

[1] 2 
2021. április 14.

A „Tiszta szívvel” verspályázaton Lázár Tímea VI. éves orvostanhallgatónk a zsűri Különdíját érdemelte ki, a „Szerelem covid idején” című egyetemi blogpályázat I. helyezettje Lőrincz Krisztina Vivien V. éves orvostanhallgatónk lett. Gratulálunk!

2021. április 20.

Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára, a Belügyi Tudományos Tanács elnöke ez évben Társadalmi felzárkózás 2030 címmel hirdet pályázatot annak érdekében, hogy a kiírás nyomán született publikációkkal támogassa a hazai felzárkózáspolitikát, a felzárkózási stratégia végrehajtását, értékelését.

2021. április 13.

A FameLab a világ egyik vezető tudománykommunikációs versenye. A versenyre 18 éven felüli, természettudományi, műszaki, orvosi vagy matematikai témával foglalkozó diákok, kutatók vagy tanárok jelentkezését várják.

2021. március 29.

Habilitált doktori címet kapott: Dr. Légrády Péter

PhD tudományos fokozatot szerzett az SZTE Általános Orvostudományi Karról: Dr. Biernacki Tamás István, Erdei Lilla, Giricz Zsófia, Gyukity-Sebestyén Edina, Dr. Hágendorn Roland, Dr. Horváth Zoltán, Dr. Inczefi Orsolya Ágnes, Dr. Járomi Péter, Dr. Kelemen Péter Bertalan, Dr. Kocsis Ádám László, Kovács Ildikó, Dr. Kuthi Levente, Laura Craciun, Dr. Mosztbacher Dóra, Dr. Nagy Károly, Dr. Nyilas Áron Gábor, Pálinkás Hajnalka Laura, Dr. Pap Éva Melinda, Polanek Róbert, Puskás Tamás, Dr. Rieth Anna, Dr. Salamon András, Dr. Südy Roberta, Szabó Írisz Piroska, Szatmári Angelika, Dr. Varga Linda, Dr. Vereb Tamás.

2021. március 09.

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázatot hirdet a folyó kutatásaihoz kapcsolható, gyógyszeripari tárgyú innovációk felkarolására. Pályázati felhívásukat a címre kattintva olvashatják.

2021. február 08.

Erasmus+ pályázati felhívás az SZTE ÁOK graduális és PhD hallgatói számára a 2021/2022-as tanévre tanulmányi, szakmai gyakorlat támogatására szóló, ill. kombinált ösztöndíjra.
Pályázat beadási határideje: 2021. február 22.

2021. január 27.

Az SZTE ÁOK Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport az alábbi német és angol nyelvtanfolyamokat indítja 2021 februártól: 1. Német szaknyelvtanfolyam oktatóknak 2. Alapfokú német PhD nyelvvizsa tanfolyam 3. Angol szaknyelvtanfolyam oktatóknak 4. Kedvezményes intenzív angol nyelvtanfolyam szakdolgozóknak 5. Kedvezényes intenzív PROFEX angol nyelvvizsgaelőkészítő tanfolyam

2021. január 14.
2021. január 15.

Az SZTE Kórházhigiénés Osztálya rajzpályázatot hirdet „A kézhigiéne szerepe a Coronavírus világjárvány alatt” témakörben. A beadási határidő: 2021. február 5. csütörtök

2021. január 06.

A Fiatal Kutatók Akadémiája (FKA) tagfelvételi pályázatot hirdet a 2021–2026 közötti periódusra. A pályázat benyújtásának határideje 2021. február 10. 12:00.

2021. január 06.

Életének 68. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után, 2020. december 27-én elhunyt Dr. Mink Mátyás egyetemi docens, az Általános Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézetének munkatársa. Emlékét kegyelettel őrizzük!

2020. december 21.
2020. december 10.

A SZTE SZAKK Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika online játékos kérdőív kitöltésében kéri az iskolák diákjainak segítségét.

2020. december 10.

Dr. Deli László kardiológus, a gyulai Békés Megyei Központi Kórház nyugalmazott főorvosa, az SZTE ÁOK címzetes egyetemi docense 2020. november 23-án, 90 éves korában elhunyt. Emlékét tisztelettel megőrizzük!

2020. november 26.

A SZTE a Járványügyi Ellátó Központ Kálvária sugárúti épületéből - a koronavírus járvány második hullámának nagyobb betegbeáramlásához igazodva és a járványhelyzet biztonságos kezelésének érdekében – ideiglenesen több klinikai egységet másik telephelyre költöztetett.

2020. november 18.

Lelki problémák megoldását és a fizikai egészség javítását segítő alkalmazást fejlesztett az SZTE BTK Pszichológiai Intézete és az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézete. Az oktatók és hallgatók által létrehozott SZTE Menta App célja, hogy az egyetemi hallgatóknak segítő ötleteket, gondolatokat, vagy éppen konkrét technikákat javasoljanak a mindennapjaikban jelentkező nehézségek leküzdésére.

2020. november 11.

Először is engedjék meg, hogy tolmácsoljam az eddigi önkéntes munkájuk sikerét, és az OMSZ köszönetét a COVID védekezésben nyújtott szerepvállalásukért. Hallgatóink az elmúlt másfél hétben közel 400 mintavételt valósítottak meg, tehermentesítve ezzel elsősorban a dél-alföldi régió mentőszolgálatos munkatársait.

2020. november 04.

A pályázatok beadási határideje: 2021. február 11. (csütörtök) 12 óra

2020. október 14.

Bizonyára értesültetek az új törvény tervezetről az egészségügyi szolgálati jogviszonyról. Ezzel kapcsolatban sok kérdés és kérés érkezett a Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Szakszervezetéhez. Mivel nagy a bizonytalanság a kollégáink között, szeretnénk tájékoztatni, a legfontosabb pontokat csokorba szedve.

2020. október 08.

A pályázatok beadási határideje: 2020. november 16.

2020. szeptember 30.

Az SZTE Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport szervezésében akkreditált PROFEX egészségügyi szaknyelvi nyelvvizsgák - angol, német - kerülnek megrendezésre

2020. szeptember 23.

2020. október 22-ig várják a pályázatokat

2020. szeptember 18.

Az SZTE IKIKK Gyógyszerkutatás Kutatóintézet pályázatot hirdet az SZTE alkalmazásában álló fiatal kutatók számára az intézet tématerületéhez illeszkedően (gyógyszertudományok, farmakológia, biokémia és kémiai biológia)

2020. szeptember 16.

Az alábbiakban foglaljuk össze a Szegedi Tudományegyetem által a hallgatók számára biztosított SARS-CoV2 PCR szűréssel és annak igénybevételével kapcsolatos információkat.

2020. augusztus 26.

Vannak elképzeléseid a jövővel kapcsolatban? Érdekel a gazdaságpolitika világa és kész vagy szakemberek előtt megmutatni az ötleteidet? Ha nem félsz a megmérettetéstől, akkor indulj önállóan vagy csapatban a Magyar Nemzeti Bank és az MNB Oktatási Klub közös tanulmányi versenyén

2020. szeptember 11.
2020. szeptember 07.

Jelen utasítás – a fenntartó által meghatározottakat is figyelembe véve – elsődleges szempontként a Szegedi Tudományegyetemen (a továbbiakban: SZTE) az egyetemi polgárok élet-, egészség-, személyi, vagyon- és jogbiztonságának védelmét, a felsőoktatási képzés folyamatosságának és az intézményi működés stabilitásának biztosítását, valamint a koronavírus világjárvány továbbterjedésének megelőzését tartja szem előtt.

2020. szeptember 04.

A 2020. augusztus 26-án kelt rektorhelyettesi körlevélhez kapcsolódóan, az abban foglaltak (különösen a járványügyi szabályok) szem előtt tartásával szeretnénk segíteni az első szemeszter oktatásának megszervezését.

2020. szeptember 03.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az állatgondozók és asszisztensek, tudományos diákköri munkát végző egyetemi hallgatók, valamint kísérleti állatok felhasználásra épülő kutatómunkát végző PhD hallgatók számára meghirdetett graduális és posztgraduális kurzusokra történő jelentkezés határideje 2020. szeptember 22.

2020. augusztus 27.
2020. augusztus 13.

Az Olasz Kultúrintézet közzéteszi az olasz Külügyi és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium pályázati felhívását, amely alapján 2020-ban is lehetőség nyílik legfeljebb 8, magyar állampolgársággal rendelkező szakember (egyetemi oktató, klinikai- vagy kutatóintézet, kulturális intézmény munkatársa) rövid olaszországi tanulmányútjára.

2020. augusztus 05.

Búcsúztatása 2020. augusztus 7-én 11 órakor lesz a Szegedi Dóm altemplomában.

2020. augusztus 04.

diákok és hallgatók számára információs jogokkal kapcsolatos tudományos pályaművek beadására

2020. július 30.

Az Országos Vérellátó Szolgálat elindítja a "Véradó Medikusok Hete" kampányt, mely 2020. augusztus 3-9. között kerül megrendezésre intézeteikben valamint külső véradási helyszíneken

2019. május 16.
2018. március 28.
2020. június 30.

Az elmúlt időszakban elmaradt egyetemi véradások miatt az Országos Vérellátó Szolgálat és a Szegedi Tudományegyetem arra kéri az egyetemi hallgatók mellett az egészségügyi dolgozókat is, hogy a következő napokban, hetekben menjenek el vért adni, hiszen a vérkészítményekre ebben az időszakban is folyamatosan szüksége van az egészségügyi intézményeknek.

2020. június 26.

A táblázatokban találhatják meg a Coursera frissített kurzuslistáit, melyeket a 2020. június 3-án tartott tájékoztatón elhangzott kérések alapján állított össze Marianna Alekseeva, SZTE kapcsolattartó.

2020. június 11.

Az SZTE ÁOK Kórélettani Intézet pályázatot hirdet titkárságvezetői munkakör betöltésére

2020. június 05.

A csatolt dokumentumok alapján tájékozódhat az SZTE Klinikai Központ dolgozói szűrésében való részvétel módjáról és menetéről

2020. május 15.

A lenti linkeken tölthetik le és olvashatják a kari vezetés és a Távoktatási Operatív Bizottság által kiadott körleveleket és javaslatokat a távoktatással kapcsolatosan

2020. május 04.
2020. április 22.

Emlékét kegyelettel megőrizzük!

2020. április 08.

A koronavírus járvány terjedésére való felkészülés jegyében lélegeztetőgépek kezeléséről indítottak képzést az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ orvosainak és szakdolgozóinak

2020. március 31.

A pszichiátriai betegek és hozzátartozóik, családjuk segítése érdekében az SZTE SZAKK Pszichiátriai Klinika munkatársai a koronavírus járvány időszakában telefonos segélyvonalat indítanak.

2020. március 20.

A lenti linken tölthetik le Dr. Makra Péternek, az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet egyetemi adjunktusának összefoglalóját a CooSpace rendszer vizsgáztatási lehetőségeiről.

2020. március 17.

A rendkívüli online oktatás elsődleges és hivatalos színtere a CooSpace, kérjük, onnan tájékozódjanak! Részletes információk a letölthető fájlban olvashatók!

2020. március 16.

Tájékoztató a 12 éven aluli gyermeket nevelők számára

2020. március 11.
2020. március 10.

Az SZTE ÁOK Orvosi Szaknyelvi Kommunikációs és Fordítóképző Csoport szervezésében a PROFEX egészségügyi szaknyelvi nyelvvizsgák (angol, német) kerülnek megrendezésre

[1] 2 





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

unkp_a_jovo_te_vagy

A 2021/2022. tanévi Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati kiírásait 2021. április 19-én jelentették meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint az ÚNKP hivatalos honlapján.

szte_100_fb_esemeny_borito_

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezésre kerül az SZTE Mozdulj!, amelynek főszervezői az SZTE Sportközpont/SZTE Sportiroda. A centenáriumi tanévhez kapcsolódva a versenykiírás az SZTE 100 elnevezést kapta. Csatlakozzatok!