Bezár

Hírek

DSC_0247_honlapra

Tudományos Ülés Prof. Dr. Bari Ferenc 70. születésnapja alkalmából

Tudományos Ülés Prof. Dr. Bari Ferenc 70. születésnapja alkalmából

2024. szeptember 05.
2 perc

2024. szeptember 2-án a Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központjában rendezett tudományos ülés keretében köszöntöttük karunk jeles professzorát és korábbi dékánját, Prof. Dr. Bari Ferencet 70. születésnapja alkalmából.

Az esemény az ünnepelt több évtizedes, kiemelkedő szakmai pályafutásának méltatása mellett lehetőséget biztosított arra is, hogy a kollégák, barátok és egykori tanítványok tudományos előadásokkal tisztelegjenek előtte. Közel 120 vendég tisztelte meg jelenlétével Bari professzort.

Az eseményen készült képgalériát ide kattintva tekinthetik meg >>>

DSC_0141 DSC_0148

A programot 14 órakor Prof. Dr. Peták Ferenc tanszékvezető egyetemi tanár nyitotta meg az Orvosi Fizikai és Orvosi Informatikai Intézet nevében, melynek Bari professzor megalapítója majd tíz évig vezetője volt. A Rektori és a Kari dékáni vezetés képviseletében Prof. Dr. Széll Márta stratégiai rektorhelyettes asszony és Prof. Dr. Németh Gábor általános, szak- és továbbképzési dékánhelyettes úr köszöntötték az ünnepeltet, kiemelve Bari professzor elkötelezettségét a tudomány, az oktatás, és a tehetséggondozás iránt, valamint méltatták meghatározó szerepét az Orvoskar és a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi kapcsolatinak kiszélesítésében, jó hírének öregbítésében.

DSC_0171 DSC_0182

A délután első szimpóziumának elnöke Prof. Dr. Peták Ferenc volt, aki mellett Bari professzor volt és jelenlegi munkatársai, Prof. Dr. Pintér Erika (a Pécsi Tudományegyetem Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének intézetvezető egyetemi tanára) és Prof. Dr. Farkas Eszter (az SZTE Sejtbiológia és Molekuláris Medicina tanszék tanszékvezető egyetemi tanára) adott elő. Az előadások a farmakológiai és idegélettani kutatásokba nyújtottak betekintést, reflektálva Bari professzor eredményeire és munkásságának hatására e tudományterületek fejlődésében.

DSC_0188 DSC_0229

A program második felében tartott tudományos szimpóziumon Prof. Dr. Farkas Eszter elnöklésével több Bari professzor tudományos pályát meghatározó, elismert kutató is felszólalt. Köztük Prof. Dr. Jancsó Gábor (az SZTE Anatómia, Szövet- és Fejlődéstani Intézetének emeritus professzora), valamint Bari professzor nemzetközi tudományos kapcsolatrendszerét meghatározó amerikai vendégek, Prof. Dr. David Busija és Prof. Dr. Prasad Katakam (a New Orleans-i Tulane University professzorai). A szimpóziumot Prof. Dr. Domoki Ferenc (az SZTE Élettani Intézetének egyetemi tanára), Bari professzor első tanítványainak egyike zárta, bemutatva a Bari professzor munkásságára épülő legfrissebb kutatási eredményeket az újszülöttkori hipoxiás/iszkémiás agysérülésekre vonatkozóan.

DSC_0234

A tudományos ülést követően az ünnepelt összegző gondolatokkal búcsúzott, amelyekben megköszönte a méltatást, valamint a kollégák és tanítványok folyamatos támogatását. A nap zárásaként állófogadás keretében a résztvevők kötetlen beszélgetések keretében idézhették fel a közösen eltöltött éveket, élményeket és a közös tudományos sikereket.

DSC_0253

Az ünnepi esemény méltó mérföldköve Bari professzor és prodékán életpályájának, amely jelentősen hozzájárult az orvostudomány, és annak oktatásának hazai és nemzetközi fejlődéséhez.

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek