Bővülő SKILL labor és gyakorlati oktató kórházak

Az alapvető orvosi készségeket a hallgatók az Orvosi Készségfejlesztési Központban sajátítják el, ahol az emberi szervezetet modellező, élethű reakciókat mutató babákon gyakorolhatnak. A számítógép vezérlésű gyermek, illetve felnőtt bábukon végzett beavatkozások nyomon követhetők mind a hallgató, mind a gyakorlatvezető számára.

skill

Már az első évet követően nyáron találkozhatnak a hallgatók betegekkel a négyhetes ápolástani gyakorlat keretein belül. Később, a harmadév után a belgyógyászaton, negyedév után pedig a sebészeten töltenek el négy-négy hetet. A negyedévesek három héten keresztül összefüggő, ún. blokkgyakorlatokat végeznek annak érdekében, hogy a gyakorlatban is mielőbb elmélyíthessék elméleti ismereteiket. Ezeken a gyakorlatokon már hasznosíthatják a korábbi években megszerzett elméleti tudásukat, és bepillantást nyerhetnek több orvosi szakirányba. A szigorló év kifejezetten a gyakorlati oktatásról szól. Ilyenkor a szigorlók minden idejüket kórházakban, betegek mellett töltik el, különböző szakterületeket megismerve, mint pl. belgyógyászat, sebészet, gyermekgyógyászat, szülészet-nőgyógyászat, neurológia, pszichiátria. Elmondhatjuk tehát, hogy orvosképzésünk igen gyakorlatorientált képzés.


Bepillantás az Orvosi Készségfejlesztési Központunk életébe! Nézd meg mindet!

aneszteziológia, laparoszkópia, mikrosebészet, ortopédia, szülészet, mentőszimulátor, ultrahang.


Az Orvosi Készségfejlesztési Központunk képei ide kattintva tekinthetők meg >>>


 



 
jelold_meg_01





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Egeszseg_ezreknek_15.214.000_Ft_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Szent-Gyorgyi_Albert_Klinikai_Kozpontnak

A Richter Egészségváros rendezvényen 15.214.000 Ft adományt kapott az egészségügyi intézmény, melyből a poszt-COVID ellátás korszerűsítése fog megvalósulni.

Tiszlavicz_Hetenyi_honlapra

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság “HETÉNYI GÉZA EMLÉKÉREM” kitüntetésben részesítette Dr Tiszlavicz Lászó professzort, az SZTE SZAOK Pathologiai Intézet igazgatóját. Gratulálunk!