golyak

Az a bizonyos első év

Először is engedjétek meg, hogy gratuláljak Nektek a sikeres felvételihez, és üdvözöljelek Titeket a SZOTÉN, kisgólyák. (El sem tudjátok képzelni, mennyire jó ezt végre leírni úgy, hogy nem én vagyok a ’zöldfülű’. )Emlékszem, mikor még gimnazista voltam, az összes egyetemista ismerősöm mindig azt mondta, hogy az érettségi semmi egy vizsgaidőszakhoz képest, én meg úgy voltam vele, hogy na de héé, ez sem könnyű, sőt, tuti csak túloznak. Aha, a saját bőrömön tapasztaltam, igazat mondtak. Na, de ennyit a megijesztgetésetekről. Tavaly még én is a ti cipőtökben jártam. Elsőévesként rengeteg jó tanácsot kaptam, hogy mit ne hagyjak ki, hogyan csináljam, amit csinálok, hova menjek stb. és próbáltam a legtöbbet meg is fogadni. Hála ennek, fergeteges első két szemesztert tudhatok magam mögött, és mivel én nagyon kedves ember vagyok, tollat ragadtam, hogy megosszam veletek is azt a pár információt, amitől olyan lesz itt, amilyennek lennie illik.


  1. Gólyatábor(OK)

Kötelező jellegű, bár, ha ezt papír alapon olvassátok, valószínűleg már ott vagytok/voltatok, ami nagyon helyes. Sok embert lehet megismerni az évfolyamotokról és a felsőbbévesek közül is, ami hasznos lesz később, ha kell egy jegyzet, vagy társaság a partyhoz. Ne féljetek ismerkedni, bátran mutatkozzatok be egy vadidegennek (állapottól függően akár többször is.) Ha a kari gólyatáborba pedig nem sikerült eljutnotok valami okból, akkor se csüggedjetek, mert ott van még az összegyetemi, ami ha másért nem, az ingyen sörért megéri és a kolis is, ami szintén fergeteges buli volt tavaly. Én albérletes révén fogtam magam és a már az előző táborokban megismert bentlakó barátaimhoz belógtam és nagyon jól tettem.


  1. Istennyila

A SZOTE –szerintem – hivatalos itala. Én a gimis időkben hírét sem hallottam az isteni nedűnek, de azóta lelkes támogatója vagyok a fogyasztásának, mert nem csak finom, de a szomjat is oltja!


  1. SZOTÉS buli

Ha nem is vagy egy partyállat, párra akkor is érdemes elmenni, mert általában nagyon remek hangulatú kis összejövetelek ezek. Egy standard csütörtökön az ilyen buli a Pulzus kávézóban kezdődik, ahol az előbb említett italból párat megkóstolsz és utána a JATE-ban vagy a Retroban folytatódik, attól függ, hogy a kari kártyával melyikbe tudsz ingyen bemenni. (Mert minden csütörtökön SZOTÉs kártyával valahova ingyenes a belépés.) A társaságtól és egyéb folyékony körülményektől függően a buli véget érhet Tisza átúszással, a koliban, a koli előtt egy padon, vagy véget sem ér a péntek reggeli óráig. Van pár rendhagyó rendezvény is, mint például a white coat party, amikor fehér köpenybe öltözik a kar apraja nagyja és így mulatnak. Általában itt szoktak a legtöbben lenni, mert messze földön híres és belógnak egyéb intézmények tanulói is. A műtős bulinál a Pulzusban kell kemény munkával megszerezni magadnak a műtős felszerelést, amivel később átvonulhatsz az egész Aradi téren mindenki csodálkozására. Ezen kívül még meg kell említeni a farsangot, retro bulit és halloweent, elsősorban érdekes ez azoknak, akik szeretik csillogtatni sminkmesteri tudásukat és kreativitásukat. A legnagyobb rendezvénysorozat mégis a SZAHE héti szabadtéri őrület.


  1. Kollégium

Tudom, sokan lesztek azok, akik majd nem lesznek bentlakók, tavaly még én is albérletben laktam, de rendszeres látogató voltam a kollégista barátoknál. Mindig jó a hangulat és könnyen kapsz segítséget, ha bármi kell is. A szintbulik pedig méltán vannak megrendezve. Ezen kívül persze ott az Apáthy rally, vagy a Jancsós disznóvágás, amire szintén érdemes bekukkantani legalább egy órácskára.


  1. Budi büfé

Az Aradi tér büszkesége, a buliból hazafelé induló éhező diákok megmentője, a méltán híres Budi büfé. Nevét egyébként arról kapta, hogy régen nyilvános mosdóként funkcionált az épület, mára azonban már büfé. Szerintem nincs olyan ismerősöm, akinek valamelyik buliból hazafelé kóválygós estéjén nem született egy mókás Budi büfé sztori, úgyhogy csak ajánlani tudom.


  1. MEDIKUS KUPA

KÖTELEZŐ JELLEGŰ. Elsőévesként belecsöppeni az egész nagy SZOTÉs életbe egy nagy dolog, de belecsöppenni a medikus életbe… az hatalmas. A buszút, a társaság, a hangulat, a versenyszellem, mind hihetetlenül magával ragadó. Persze itt is megismerhetsz új arcokat (és újból rájöhetsz, hogy a SZOTE a legjobb) és gazdagodhatsz pár új bölcsességgel, esetleg dalocskával, vagy szlogennel. Semmiképp se hagyd ki!


  1. Tanulókártyák és csoportos tanulás

Hogy valami komolyabbról is szót ejtsek. Lehet, hogy magányos farkas vagy, de tanulás terén sokat segíthet az, ha páran összeültök, megbeszélitek, kikérdezitek egymást, mert számot kell adnod tudásodról, észreveszed mi az, amire azt hitted, hogy tudod, de mégsem és rendkívül vicces aranyköpések születnek. Ha mégsem ez a te műfajod, csinálj pár tanulókártyát, ami, ha mégsem tetszik, hát legalább amíg írtad is tanultad és utána eladhatod a jegyzetbörzén.


  1. AMIT NE: UV hét pénteken szigorlatozni kémiából

NOT FUN. NOT FUN AT ALL!

Hirtelen felindulásból most mindössze ennyi jutott az eszembe, de persze még van ezer és ezer és ezer dolog, amitől jó lehet az első év. Nem tudom, ti hogy lesztek/ vagytok vele, nálam valami a helyére kattant, mikor idejöttem és az a ’végre megérkeztem’ érzés fogott el, így egész biztosan tudom, hogy jól döntöttem. Csináljátok azt, ami jól esik, de csak mértékkel persze, mert már nem engedhetitek meg, hogy nagyon elszaladjon veletek a ló és őszintén remélem nektek is olyan fergeteges lesz a gólyaév, mint amilyen nekem volt.


+1 tanács

Olvassátok a Pulzus-Spiritust rendszeresen.

Remélem valamennyiőtökkel találkozok a nyílt napon, vagy legalább valamikor az egyetem berkein belül, és abban is bízom, hogy párat közületek a szerkesztőségben is köszönthetünk majd.


A Pulzus Spiritus cikke nyomán









Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Egeszseg_ezreknek_15.214.000_Ft_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Szent-Gyorgyi_Albert_Klinikai_Kozpontnak

A Richter Egészségváros rendezvényen 15.214.000 Ft adományt kapott az egészségügyi intézmény, melyből a poszt-COVID ellátás korszerűsítése fog megvalósulni.

Tiszlavicz_Hetenyi_honlapra

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság “HETÉNYI GÉZA EMLÉKÉREM” kitüntetésben részesítette Dr Tiszlavicz Lászó professzort, az SZTE SZAOK Pathologiai Intézet igazgatóját. Gratulálunk!