szte_potfelveteli

Szeged

Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnagyobb városa, lakosainak száma mintegy 162.000 fő. A Dél-Alföld legnagyobb városa, Csongrád megye székhelye a Tisza és a Maros találkozásánál.

Top 10+1 szegedi hely, ahová feltétlenül el kell látogatnod elsősként


A Napfény városával kapcsolatos összes tudásod kimerül abban, hogy van valahol egy Dóm és szeptembertől ott leszel gólya? Esetleg már ismered a város minden szegletét, mégis kicsit bizonytalan vagy abban, hogy elsős egyetemistaként hová érdemes betérned? Bármelyik véglethez tartozol is, az alábbi kis útikalauz igyekszik néhány hasznos tanáccsal szolgálni, hogy már az első hetektől tudd, merre érdemes elindulni.


  1. Tanulmányi Osztály (Tisza Lajos körút 107. 1. emelet)

Kezdjük rögtön a kötelező adminisztrációval. A TO titkárságán intézheted el a legfontosabb tanulmányi ügyeidet, legyen szó tárgyfelvétellel kapcsolatos problémával, esetleg kreditelfogadtatási kérelemmel. Fontos azonban leszögezni, hogy a látogatás előtt érdemes konzultálni felsőbb éves hallgatókkal, HÖK-ösökkel, illetve átnyálazni az úgynevezett „Tanulmányi és vizsgaszabályzatot” (TVSZ), melyet megtaláltok az egyetemi honlapon.


  1. József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Ady tér 10.)

Röviden csak TIK. A szegedi egyetemisták leggyakoribb megtalálási helye. A Gólya Start Napon itt fog zajlani a hivatalos eskütételed, lesznek óráid az épületben található előadóban, ugyanitt található a Hallgatói Szolgáltató Iroda (HSZI), ahol a diákigazolvány, diákhitel vagy tanulóbérlet igénylésedet intézheted, valamint ez az épület ad otthont a Klebersberg Könyvtárnak is, ahol nem csak szakkönyveket kölcsönözhetsz ki, hanem tanulásra is szolgál – a sorstársakkal pedig a földszinten található kávézóban is találkozhattok. Hasznos tipp: az épületet az egyetem valamennyi karán tanuló diák használja, így nem a legbölcsebb döntés a kávészünetben megtárgyalni a „Medikusok vagyunk…” kezdetű dal bizonyos sorainak mélyreható verselemzését.


  1. Nagyoktatási Épület (Dóm tér 13.)

Minden hallgató Nagyokiként ismeri. Itt is számtalan előadást fogtok meghallgatni az évek során, valamint itt kerül majd megrendezésre a Gólya Start Nap, illetve a SZOEst is, melyekre érdemes ellátogatni, hiszen a tanévkezdéssel kapcsolatos legfontosabb információk, tájékoztatók hangzanak majd el.


  1. Boldogasszony sugárúti fénymásoló (Boldogasszony sugárút 19.)

A TIK könyvtára mellett a másik legfontosabb tudástár minden medikus számára. Rengeteg hasznos jegyzetet találsz itt, melyet hozzád hasonló sorstársak készítettek korábban, és a tudásukat ily módon az utókorra hagyták. Vásárlás előtt érdemes azonban körbekérdezni a felsőbb évesek közt, mivel a kevesebb néha valóban több.


  1. Medicina Könyvesbolt (Tisza Lajos körút 48.)

Hacsak nem örököltél valamilyen ismerőstől/rokontól szakkönyvet, szeptemberig NE kezdj el lázasan kutatni az összes fórumon, online webáruházban és NE vegyél meg mindent, aminek a címe alapján köze lehet az egészségügyhöz. A szemeszter megkezdésekor ugyanis minden államilag támogatott képzésben részt vevő tanuló – a szociális helyzettől függetlenül – 13 000 Ft jegyzettámogatásban részesül, mely kizárólag ebben a könyvesboltban vásárolható le. Szintén érdemes szelektálni az ajánlott tankönyvek közül, de nagyon sok hasznos olvasmányt találtok itt.

 

  1. Paracelsus Humán Medicina Kft. (Tisza Lajos körút 61.)

Egy orvosi eszközöket áruló bolt a Medicinához közel. Itt beszerezhetitek az anatómia gyakorlathoz szükséges bonckészleteteket és kesztyűt. Spórolási tipp: egy egész doboz kesztyű év végéig majdnem biztosan elég, gyakorlat végén pedig mindig ellenőrizzétek a köpeny zsebét, mert ellenkező esetben az ottfelejtett csipesz is fogyóeszközzé válhat.


  1. Kék Elefánt kávézó (Klauzál tér 5.)

Egy aprócska újhullámos kávézó a belvárosban, ahol beszerezhetitek napi koffein adagotok legalább egy részét. Nem tudod mi a különbség az olaszos és a világos pörkölésű kávé között? Érdekel, hogy a megszokott módhoz képest még hogyan lehet elkészíteni kávét? Ezen a helyen minden kérdésedre választ kaphatsz, a baráti hangulat és egy jó beszélgetés garantált, miközben igazán új és különleges ízekkel ismerkedhetsz meg. Rendszeresen tartanak itt workshopokat, ahol kicsit jobban megismerkedhetsz a kávézás művészetével, és ha tetszik a hely, akár kávékupont is kiválthatsz, így még kedvezményesebben juthatsz hozzá kedvenc italodhoz.


  1. Süti nem süti (Tisza Lajos körút 44.)

Hiányoznak a házi készítésű sütemények? Kipróbálnál egy megszokott receptet egy kis csavarral? Az édes vagy inkább a sós ízeket kedveled? Ha bármelyik kérdésre igen a válasz, akkor látogass el ebbe a cukrászdába, ahol isteni finom sütiket találsz, a személyzet pedig csupa vidám, lendületes fiatalból áll, így a finomságok mellé egy kedves mosolyt is kapsz útravalóként.


  1. Cirmi Kézműves Gasztrokocsma (Tisza Lajos körút 76.)

Ha számodra a hamburger nem jelent egyet a nagy gyorsétterem láncok által elképzelt étellel és szereted a finom kézműves söröket, akkor ez lesz az új törzshelyed. Helyben készült finomabbnál finomabb hamburgerek szerepelnek az étlapon, de kipróbálhatsz egy fajitát, vagy chimichangát is, biztosan nem fogsz csalódni. Mindezek mellé kedves kiszolgálás, igazán hangulatos belső tér, a hideg beálltáig pedig nyári kert is társul.


  1. SoupPort Levesbár (Szentháromság u. 15.)

Akár rohanásban vagy két előadás közt, akár egy maratoni tanulás előtt/közben/helyett szeretnél egy jót enni, a TIK közelében található leveses mindig jó választás lehet. Minden nap változó levesválaszték és különböző grillszendvicsek közül választhatsz, melyek nem csak finomak, hanem amennyiben a nagy szendvicset választod, garantáltan jól is fogsz lakni. Ha pedig a nap folyamán nem járnál a hely közelében, választhatsz házhozszállítást is.

A Pulzus Spiritus cikke nyomán


Magyarország területén itt van a legtöbb, évi 2.100 órát meghaladó napsütés, ezért hívják Szegedet a "Napfény városának". Az ország egyik legrégebbi települése, már az i. e. II. században említik Partiszkon néven. Mai arculata az 1879. március 12-én bekövetkezett Nagyárvíz után alakult ki, amikor a csaknem teljesen elpusztult város helyén modern, körutas-sugárutas szerkezetű nagyváros épült fel. Építészetére a 19. század végének egymással versengő stílusirányzatai jellemzőek. 1921 óta működik egyeteme, amelynek épületei a város szövetébe ágyazottan, több helyszínen találhatók meg.


További részletek >>

Szeged város hivatalos weboldala >>


Szeged turisztikai weboldala >>

 





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Egeszseg_ezreknek_15.214.000_Ft_a_Szegedi_Tudomanyegyetem_Szent-Gyorgyi_Albert_Klinikai_Kozpontnak

A Richter Egészségváros rendezvényen 15.214.000 Ft adományt kapott az egészségügyi intézmény, melyből a poszt-COVID ellátás korszerűsítése fog megvalósulni.

Tiszlavicz_Hetenyi_honlapra

A Magyar Gasztroenterológiai Társaság “HETÉNYI GÉZA EMLÉKÉREM” kitüntetésben részesítette Dr Tiszlavicz Lászó professzort, az SZTE SZAOK Pathologiai Intézet igazgatóját. Gratulálunk!