Bezár

Hírarchívum

2021. Július

1 2 

mcc_nyito

2021. július 30.
3 perc

Sajtótájékoztatón jelentették be a mai napon a Mathias Corvinus Collegium (MCC) szeptembertől elérhető képzéseit és új, szegedi központjának helyszínét. A tehetséggondozó központ a Szegedi Tudományegyetemmel szorosan együttműködve kínál lehetőségeket a felsőoktatásban tanulóknak az Egyetemi Program keretében. A rendezvényen részt vett Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, az SZTE prorektora is.

Desktop35

2021. július 29.
1 perc

Nevezték, és bejutott a Bujtor István Filmfesztiválra a „Varázslatos Etiópia - Magyarok a napégette arcúak földjén” című 3 részes dokumentumfilm. A szegedi oktatók és kutatók művét augusztus 21-én, Balatonszemesen tekinthetik meg az érdeklődők.

weboldal_nyito_olimpikonjaink

2021. július 29.
2 perc

Javában zajlik a 32. Nyári Olimpiai Játékok, amelyen több, jelenlegi vagy korábbi SZTE-s hallgató is versenyez. A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatója, Nádas Bence kajak-kenuban indul, az alumnik közül Márton Anita súlylökésben, Dr. Nagy Péter pedig súlyemelésben képviseli hazánkat Tokióban.

Thealter

2021. július 29.
5 perc

Az idén 31 éves szegedi THEALTER színházi fesztivál rekordszámú előadással és bemutatóval várja a közönségét július 29-től. Jászay Tamást, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék oktatóját és kutatóját, a Revizor kritikai portál főszerkesztőjét, a THEALTER művészeti tanácsadóját kérdeztük a fesztivál népszerűségéről, és jelentőségéről az egyetemisták körében.

Jubileum100_nepfoiskola_202012_j

2021. július 28.
8 perc

„Húzódik, kínlódik a szegedi egyetem ügye.” Így jellemezhető az 1920. esztendő a Szegedi Tudományegyetem története szemszögéből. Tény: a tudományegyetem helyett az 1920. decemberi SZEGED is „az iskolán kívüli paraszti népművelés” elsőként Szegeden megnyitott intézményéről, a népfőiskoláról cikkezett.

sportfoto

2021. július 27.
2 perc

Az alapításának 25. évfordulóját ünneplő Magyar Sporttudományi Társaság országos, nyílt fotópályázatot hirdet két kategóriában: „Tudomány a sportban, sport a tudományban”  és „Hit/Vallás - Sport avagy Hitvallás és Sport”.

IMG_2321

2021. július 27.
5 perc

Rekord és siker, hogy a Szegedi Tudományegyetem Kémiai Intézetéből 6, azon belül egyetlen tanszékről 4 fiatal kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 12 éve létező „Lendület” programjának támogatását. A „legLENDÜLETesebb” cím, e rendkívüli eredmény mögé néztünk, s újabb „leg”-ekre bukkantunk.

high_tech_ubi

2021. július 27.
2 perc

Szakmérnöki szinten, online levelező oktatásban (blended learning) ismerkedhetnek meg az SZTE MGK hallgatói a kóser kertészettel. A Szegedi Tudományegyetem egyedülálló oktatásának keretein belül többek között kóser uborkatermesztést is lehet majd tanulni.

WFP_9329

2021. július 23.
4 perc

Munkaidejükben egyetemistákat oktatnak, gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét keresik, innovatív találmányok megálmodói vagy éppen a világűr rejtelmeit kutatják. Hogyan töltik szabadidejüket a Szegedi Tudományegyetem oktatói, kutatói? Rovatunkban ezt a témát járjuk körül. Ezúttal Dr. Földesi Imrével, az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézet vezetőjével beszélgettünk.

ponthatar_nyito

2021. július 23.
6 perc

147 fővel növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2021-es központi felvételi eljárásban – 6051 új hallgatót vett fel az intézmény, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

weboldal_nyito_duett

2021. július 23.
4 perc

Ma mutatják be az idei Szegedi Szabadtéri Játékok programjának keretében Mozart: Szöktetés a szerájból című darabját, amelyben két SZTE-s kötődésű művész is szerepel. Bita Boglárkával és Görbe Norberttel készítettünk dupla interjút.

csoki_nyito

2021. július 22.
5 perc

Harmadik lett a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencián a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának hallgatója, Csatári Enikő, aki a növényi tejhelyettesítők alkalmazhatóságát kutatta a pszeudotejcsokoládék fejlesztésében. Az SZTE elsőéves, MA-s Élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnök szakos hallgatója először mérettette meg magát az OTDK-n, ahol egy szoros verseny résztvevőjeként került a virtuális dobogó 3. helyére.

konf_nyito

2021. július 22.
2 perc

Dr. Wang Lei 2017 októberében érkezett a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteme képviseletében, hogy elfoglalja a kínai igazgatói posztot a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének élén. 2021. július 22-én, Prof. Dr. Zakar Péter, az SZTE Nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese köszönte meg a leköszönő igazgató munkáját és adta át neki az elismerő oklevelet.

IMG_0474

2021. július 22.
2 perc

A gördülékenyebb betegellátás érdekében új helyre költözött és jelentősen bővült az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ I. sz. Szakorvosi Rendelőintézetben működő Laboratóriumi Medicina Intézet Központi vérvételi telephelye, ahol a munka július 19-én kezdetét vette.

Fuveszkert_-_lotusz

2021. július 21.
3 perc

Ázsiai zenei különlegességek, jóga, harcművészet, hennafestés, origamikiállítás – többek között ezekkel a programokkal várják az érdeklődőket a 14. Lótusznapokon Szegeden, az SZTE Füvészkertjében. A július 24–25 között megrendezett esemény középpontjában továbbra is az indiai lótuszvirág áll, amely az év ezen szakaszában látható teljes pompájában.

tagkartya_nyito

2021. július 21.
2 perc

Július elején elindult az SZTE Alma Mater Tagkártya applikáció, így mostantól a Szegedi Tudományegyetem Alma Mater tagjai még egyszerűbben vehetik igénybe a tagkártyával járó kedvezményeket.

ver_utja_borito

2021. július 21.
5 perc

Az elmúlt években rendkívül jó partnerség és operatív együttműködés alakult ki a Szegedi Regionális Vérellátó Központ és a Szegedi Tudományegyetem között. Az SZTE polgárai hosszú évek óta elkötelezett hívei a véradásnak, mert tudják, egy véradó akár három ember életét is megmentheti. Többek között ennek köszönhető, hogy az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Petri Gábor Klinikai Tömb első emeletén elhelyezett Vérdepó készítményei egyre többször segítik a betegellátást.

GreenMetric_nyito

2021. július 21.
3 perc

Online tanácskoztak a fenntarthatóságról és a környezetbarát megoldásokról július 20-án a magyar felsőoktatási intézmények képviselői és az UI GreenMetric „zöld” rangsor szakértői. Az Indonéziai Egyetem Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett workshopján a résztvevők megismerhették a rangsor metodológiáját és aktuális kérdéssorát, továbbá megoszthatták egymással tapasztalataikat és jó gyakorlataikat az elmúlt időszak fenntarthatósági törekvéseivel kapcsolatosan.

nemet_kep_nyito

2021. július 20.
1 perc

Angol és német nyelvű képzéseken, neves külhoni és magyar professzorok, mély elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkező oktatók részvételével indít képzéseket a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Összehasonlító Jogi és Jogelméleti Intézete. A jelentkezéseket augusztus 29-ig várják jogi vagy egyéb társadalomtudományok területén megszerzett diplomával.

Lotusz

2021. július 20.
1 perc

Távol-Keleti hangulat a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében - XIV. alkalommal rendezik meg a Lótusznapokat Szegeden. A július 24-én és 25-én tartandó esemény középpontját most is az indiai lótuszvirág képezi, mely ilyenkor látható teljes pompájában. Az ázsiai hangulat megidézéséről színes programmal gondoskodnak a szervezők.

Untitled1

2021. július 20.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem hallgatói a munka világában is megállják a helyüket – nemcsak a vendéglátóegységekben - kisegítőként, felszolgálóként vagy futárként - teljesítenek jól, hanem az állami intézményekben és vállalkozásokban is.

WFP_9593-5

2021. július 19.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem alkotta konzorcium az „Ultragyors fizikai folyamatok atomokban, molekulákban, nanoszerkezetekben és biológiai rendszerekben” című projekt keretében, több területen a nemzetközi kutatások élvonalába helyezte az általuk képviselt alap- és alkalmazott kutatási irányokat. A zárórendezvényen értékelték az elért sikereket.

nyito_kampus_merdeka

2021. július 19.
2 perc

25 indonéz hallgató tölti az őszi szemesztert a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Egyetemünk elnyerte az indonéz kormány kiválósági ösztöndíj programjába való részvételt. A programra a világ 240 egyeteme pályázott, melyből az indonéz kormány összesen 60 egyetemet választott ki. Nemzetközi viszonylatban a magyar egyetemek közül csupán két hazai egyetem képviselteti magát, az SZTE és a Pécsi Tudományegyetem (PTE).

thealter301_nyito

2021. július 19.
3 perc

A 2021-ben 31 éves THEALTER Fesztivál a dél-alföldi régió egyik legfontosabb kulturális márkája, amellett a hazai független színházi törekvések évtizedek óta meghatározó központja. A fesztiválnak nem csak jelene és jövője, de gazdag múltja is van: július 29-én és 30-án ifjú és tapasztalt színháztudósok erről számolnak be a szegedi bölcsészkaron.

fulop_ferenc___gyasz

2021. július 17.
2 perc

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy 2021. július 17-én reggel, 69 éves korában elhunyt Fülöp Ferenc kémikus, az MTA rendes tagja, az SZTE Gyógyszerésztudományi Karának professzora, egykori dékánja.

Nyito_SZTE_TTIK_mikroCT_csapat

2021. július 16.
3 perc

Az élettudományi és fogorvostudományi kutatások, a régészeti és az anyagtudományi vizsgálatok eredményességéhez is hozzájárul az SZTE mikro-CT készüléke. A műszer révén például a 3D nyomtatott testek mechanikai tulajdonságairól is rangos tudományos lapokban publikáltak a Szegedi Tudományegyetem kutatói és partnereik.

nyit

2021. július 16.
3 perc

Az SZTE TTIK Kémiai Tanszékcsoport különböző kutatócsoportjai egy 5 éves projekt során dolgoztak együtt. Az eredmény: az ipar számára is hasznosítható, környezetbarát technológiák megalapozása, animációs oktatóanyagok és új, kutatást segítő műszerek.

coursera_nyito

2021. július 16.
5 perc

Véget ért a vizsgaidőszak, kezdődhet a nyári lazítás. Ám a sok strandolás, nyaralás mellett nyáron is sok lehetőséget rejt a Coursera for SZTE program.

2_1

2021. július 16.
2 perc

Lezárult a 2021-es SZTE 100: A mintegy másfél hónapos egyéni verseny után a „Nyújtás a Weekendig” című kihíváson az SZTE karjai és egységei mérhették össze erejüket. A legtöbb kilométert a karok között az Általános Orvostudományi Kar, az egységek között az Idegennyelvi Kommunikációs Intézet gyűjtötte, a legaktívabb kar pedig az Állam- és Jogtudományi Kar volt.

hoseg_viz

2021. július 16.
4 perc

A napi munkahelyi rohanás közben elfelejtünk inni. Nyáron, a kánikula megérkezésével erre még inkább oda kellene figyelnünk, hiszen ilyenkor több folyadékot veszít a szervezetünk. A Szegedi Tudományegyetem szakembere, Dr. Nagy-Grócz Gábor, az Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar dékánhelyettese, az Alkalmazott Orvostudományi Szakcsoport vezetője, megoldást kínál erre a problémára.

Covid_hallgatok

2021. július 15.
2 perc

A koronavírus elleni védekezésben szerepet vállaló szegedi egyetemi hallgatók is ingyenes belépőt igényelhetnek az EFOTT fesztivál nulladik napjára.

Bencze_Alex_borito

2021. július 15.
4 perc

Bencze Alex, a Szegedi Tudományegyetem ETSZK elsőéves hallgatója hat évvel ezelőtt került a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató bácsalmási lakásotthonába, ahol azóta is él, jelenleg utógondozottként. Korábban nevelőszülők gondozták testvéreivel együtt, vér szerinti szülei már gyermekkorában lemondtak róluk. Alex a sok-sok lelki sérelem és megpróbáltatás ellenére mégis úgy döntött, a tévhitekkel ellentétben megpróbál sikeres életet élni.

pont_ott_2021weboldal_nyito

2021. július 15.
1 perc

2021. július 22-én elérkezik az a nap, amelyet minden felvételiző nagyon vár már! Este 8 órakor érkeznek a hivatalos felvételi ponthatárok. Ebből az alkalomból az SZTE közös ünneplésre hívja a középiskolás diákokat, Pont Ott Partijára, a Dugonics térre.

Nyito_SZBK_Kariko_Pardi

2021. július 14.
5 perc

Forradalmian új lehetőségeket kínál a néhány éve elérhetővé vált mRNS alapú vakcinálás. A Biotechnológiai Nemzeti Laboratórium egyik célja, hogy ezt a módszert Magyarországon bevezessék. A munkát a Szegedi Biológiai Kutatóközpont irányítja. Az SZBK Genetikai Intézet igazgatóját, a BNL egyik alprogram vezetőjét, Erdélyi Miklóst arról is kérdeztük, miként dolgoznak együtt az SZTE „öregdiákjai” az mRNS alapú vakcinálás módszerének elterjesztésén.

kezi_nyito

2021. július 14.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem női csapata a III. helyet szerezte meg Győrben, az egyetemisták és főiskolások országos bajnokságának döntőjében (MEFOB). A finálé legjobb kapusának Cseh Robertát, az SZTE edző szakos hallgatóját választották meg, a legeredményesebb szegedi mezőnyjátékos pedig Kovács Szolanzs volt. A sikercsapat edzőjét, Hocza Ágnest kérdeztük a döntő részleteiről.

parlagfu_borito

2021. július 14.
3 perc

Az 1900-as évek óta sokak életét keseríti meg tavasztól-őszig Magyarországon az a kicsi, ártalmatlannak tűnő, zöld színű növény, melyet parlagfűnek nevezünk. A tévhitekkel ellentétben akadnak olyan esetek, amikor a benne található vegyületek akár jótékony hatást is gyakorolhatnak az emberi szervezetre – a Szegedi Tudományegyetem kutatói egy ideje azon dolgoznak, hogy fény derüljön arra, hogy ez miként valósítható meg.

Screenshot_2021-07-13_at_13-38-01__TITLE_modellvaltas_kormany_hu_TITLE_

2021. július 13.
1 perc

Elindult a modellváltás kormányzati honlapja. Innen első kézből tájékozódhatsz a magyar felsőoktatási modellváltás híreiről! Legyél Te a leginformáltabb!

20210601_150711

2021. július 13.
4 perc

A világ egyik legelismertebb, rákkutatással foglalkozó természettudományos szakfolyóiratában, a Nature Cancerben publikálták legújabb kutatásuk eredményét a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont szakemberei, akik az elmúlt három évben a tumorellenes immunterápia hatékonyságát vizsgálták.

Nyito_Szent-Gyorgyi_sakkparti_medenceben

2021. július 12.
6 perc

A nyár közepe, július 15. alkalmából 5 történettel illusztráljuk, miként töltötte a nyarakat Szent-Györgyi Albert a szegedi egyetemhez kötődő éveiben. Az SZTE Klebelsberg Könyvtár Contenta repozitóriumaiban is fellelhető újságok híreit böngésztük. Kiderült: a 90 évvel ezelőtti július 12-én is „kánikulai hőség köszöntött a városra”.

npnyito

2021. július 12.
1 perc

Nagy Péter, az SZTE ÁJTK korábbi hallgatója aktívan készül a tokiói olimpiára. Dr. Mezei Péter beszélgetett vele a COVID ideje alatt tapasztalt olimpiai felkészülés nehézségeiről, céljairól, a várható olimpiai körülményekről és a jövőbeli terveiről. A beszélgetés podcast formájában bárki számára elérhető.

image003

2021. július 12.
5 perc

Rekordszámú bemutatóval várja közönségét a 2021/22-es évadban a Szegedi Nemzeti Színház. Arról, hogy milyen szempontok alapján állt össze az új évad programja, milyen előadásokat ajánlanak a szegedi egyetemisták figyelmébe, és hogy milyen kulturális projektekkel kívánják felkelteni a fiatalok érdeklődését, Barnák László főigazgatót kérdeztük.

dimak_balazs_nyito

2021. július 12.
4 perc

Lezárult a 2021-es SZTE 100: a mintegy másfél hónapos egyéni verseny után, a Nyújtás a Weekendig című kihíváson az SZTE karjai és egységei mérhették össze erejüket. A legtöbb kilométert címvédőként a karok között az ÁOK, az egységek között az IKI gyűjtötte. A legaktívabb kar pedig az ÁJTK volt. Az SZTE 100 alumni és dolgozói verseny „legjeit” interjúsorozatban ismerhetik meg az érdeklődők.


Screenshot_2021-07-08_at_15-39-45_2nd_EUGLOH_Annual_Student_Research_Conference

2021. július 08.
1 perc

A tavalyi, szegedi szervezésű nemzetközi tudományos diákköri konferencia sikere után idén a Paris-Saclay Egyetem szervezi a EUGLOH hallgatók versenyét.

Nagy_Zsofia_dramapalyazat

2021. július 08.
1 perc

Ronnie Burkett: Tinka’s new dress két angol jelenetének fordításával ért el második helyezést Nagy Zsófia, a Szegedi Tudományegyetem anglisztika szakán végzett hallgató a Debreceni Egyetemi Színház „egy sima-egy fordított” című műfordítói pályázatán.

Lendulet palyazat_nyito

2021. július 08.
2 perc

Nemzetközileg kimagasló teljesítményű fiatal kutatók kezdhetik meg az Akadémia kiválósági programjának támogatásával áttörő eredményeket ígérő kutatásaikat hazai kutatóhelyeken. Az MTA Lendület Programjának 2021. évi 15 nyertese közé választották Juhászné dr. Csapó Editet, az SZTE Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék egyetemi adjunktusát.

MTA_doktorok

2021. július 08.
5 perc

71 kiváló kutató kapta meg a tudományos teljesítmény egyik legnagyobb elismerését: felavatták a Magyar Tudományos Akadémia új doktorait. A névsorban szereplő kutatók 17 százaléka szegedi egyetemi polgár.

Desktop

2021. július 07.
5 perc

Második alkalommal adták át az MTA SZAB Pro Scientia Életműdíjat. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Területi Bizottsága ünnepséget tartott. A Szegedi Tudományegyetemhez ezernyi szállal kötődő tudományos testület tisztségviselői közül többen is elismerésben részesültek.

mikroszkop

2021. július 07.
2 perc

Egyedi mikroszkóprendszert fejlesztettek és kezdtek el alkalmazni a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi Tudományegyetem kutatói. Az eljárással nagymértékben növelhető a hagyományos optikai mikroszkópok használata, azaz velük láthatóvá lehet tenni akár 20 nanométeres struktúrákat és a biológiai objektumokat is.

Desktop33

2021. július 07.
3 perc

„Hangot adunk a tehetségnek” címmel mutatja be tehetséggondozó programjait és közösségi életét, valamint rendez izgalmas közéleti beszélgetéseket és színes könnyűzenei koncerteket a Mathias Corvinus Collegium (MCC), amely az egyetemi képzést kiegészítő tehetséggondozó programot is kínál. Az MCC Feszt szervezői augusztus 5–7. között várják az érdeklődőket Esztergomban.

1 2 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek