IV.-V. évfolyamon kötelezően választható
2019/2020. I. félév
Szorgalmi időszak: 2019. szeptember 02. - december 07.
időpont: hétfőnként, 18:00-19:30-ig
helyszín: SZTE I. Belgyógyászati Klinika, Nagyelőadó, Szeged, Korányi fasor 8-10.
A kurzus a korlátozottsággal élő, illetve korlátozottsággal fenyegetett személyekkel való foglalkozás ismereteit adja át a hallgatóknak. Ennek része az egyén fenyegetettségi szintjének felmérése, az arányos, építő jellegű betegség tudat kialakítása, ezzel a betegek motívációjának megteremtése saját helyzetével való eredményes megküzdéshez. A kurzus egy olyan együttműködés kialakítását célozza az egyén és az egészségügyi rendszer között, mely messzemenően épít az öngondoskodásra, legyen szó a beteg ismeretanyagának bővítéséről, a fizikai tréningek és a diéta alkalmas vezetéséről. A kurzus a klinikai orvostudományokat egy igen fontos, a modern nyugati orvoslásban háttérbe szorult nézőponttal egészíti ki. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy minél több egyén számára biztosítható legyen a társadalomba való legmagasabb szintű integrálódás, illetve az integráltsági szint minél hosszabb megőrzése.
Orvosi rehabilitáció és fizikális medicina | |||
IV. - V. évfolyamon kötelezően választható | |||
2019/2020. I. félév | |||
Szorgalmi időszak: 2019. szeptember 02. - december 07. | |||
időpont: hétfőnként, 18:00-19.30-ig | |||
helyszín: SZTE I. Belgyógyászati Klinika, Nagyelőadó, Szeged, Korányi fasor 8-10. | |||
Előadás címe | Előadó | ||
szeptember 2. | Bevezetés: A prevenció és a rehabilitáció alapjai | Dr. habil. Kósa István PhD | tanszékvezető, SZTE ÁOK Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék |
szeptember 09. | A beteg szerepe a rehabilitáció folyamatában | Rafael Beatrix PhD | egyetemi adjunktus, SZTE ÁOK Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék |
szeptember 16. | Motivációs interjú, betegoktatás a gyakorlatban | Dr. habil. Kelemen Oguz Ph.D. | tanszékvezető egyetemi docens, SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézet |
szeptember 23. | Telerehabilitáció | Dr. habil. Kósa István | tanszékvezető egyetemi docens, SZTE ÁOK Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék |
szeptember 30. | Segédeszközök alkalmazása a rehabilitációban | Dr. Fiszter Ildikó | klinikai szakorvos, SZTE ÁOK Ortopédiai Klinika |
október 7. | Kardiológiai betegek rehabilitációja | Dr. habil. Kósa István | tanszékvezető egyetemi docens, SZTE ÁOK Orvosi Rehabilitációs és Fizikális Medicina Tanszék |
október 14. | Pulmonológiai betegek rehabilitációja | Dr. Máthé Csaba Ph.D. | tanszékvezető egyetemi adjunktus, SZTE ÁOK Tüdőgyógyászati Tanszék |
október 21. | Neurorehabilitáció | Dr. Jakab Katalin | oszályvezető főorvos, SZTE ÁOK Neurológiai Klinika |
október 28. | Gerincvelősérült emberek rehabilitációja | Dr. Klauber András | osztályvezető főorvos, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet |
november 04. | Gyermekgyógyászati rehabilitáció | Dr. Zimmermann Alíz Ph.D. | osztályvezető főorvos, SZTE Gyermekgyógyászati klinika B részleg |
november 11. | Pszichiátriai betegek rehabilitációja | Dr. Kovács Zoltán Ambrus | cm. egyetemi docens, SZTE Pszichiátriai Klinika Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály |
november 18 | Reumatológiai betegek rehabilitációja | Dr. habil. Fazekas Gábor Ph.D. | osztályvezető főorvos, OORI Hemiplégia Rehabilitációs Osztály |
november 25. | A fizioterápia szerepe a rehabilitációban | Barnai Mária Ph.D. | tanszékvezető főiskolai docens, SZTE ETSZK Fizioterápiás Tanszék |
ÍRÁSBELI VIZSGA MEGAJÁNLOTT JEGYRE: 2019. december 02.
Ajánlott irodalom:
Bizonyítékokon alapuló rehabilitációs medicina
Szerkesztette: Vekerdy-Nagy Zsuzsanna
Medicina Kiadó, 2016.
ISBN: 978 963 226 604 6
A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara a magyar felsőoktatás nagy hagyományokkal rendelkező, meghatározó intézménye.
A Kar és jogelődei immár több száz éve állnak az egészségügyi képzés szolgálatában, hallgatók ezreit vezették be a gyógyítás tudományába. Szeged több mint kilenc évtizede ad otthont Karunknak.
6725 Szeged, Tisza L. krt. 109.
Telefon: +36-62-545-016
A Szegedi Tudományegyetem olyan gazdag hagyományokkal rendelkező, a magyar felsőoktatás magas presztízsű felsőoktatási intézménye, amely hivatásának tekinti az alap- és mesterképzés, a tudományos (doktori) képzés, a felsőfokú szakképzés és a szakirányú továbbképzés szintjein megvalósuló minőségi oktatási tevékenység folytatását.
6720 Szeged, Dugonics tér 13.
Telefon: +36-62-546-975
Szeged megyei jogú város, Magyarország harmadik legnépesebb városa, a Dél-Alföld legnagyobb városa, Csongrád megye és a Szegedi járás székhelye a Tisza és a Maros találkozásánál.