Hamrouni_keskeny

Noura Hamrouni a Keck School of Medicine-ben

Az első hónap folyamán a LAC+USC Medical Center Hematológia osztályára jártam gyakorlatra

Immár egy hónapja vagyunk kint Los Angelesben, rengeteg élménnyel gazdagodtunk azóta. Az időnk nagy részét a kórház falai között töltöttük, de ez az idő is izgalmakkal teli volt. Esténként és a hétvégék folyamán persze volt alkalmunk bejárni a környék nevezetességeit, illetve szórakozásra.

Hamrouni

Az első hónap folyamán a LAC+USC Medical Center Hematológia osztályára jártam gyakorlatra. A konzultációs team, amibe bevettek egy főorvosból, két szakorvosjelöltből és két rezidensből áll. A csapattól bármelyik egyéb osztály segítséget kérhetett, amennyiben olyan betegük volt, akinek összetettebb hematológiai betegsége volt. Az egyénként érdekes és nálunk nem mindennapi eseteket átbeszéltük a „round” során, kezelésükre javaslatot tettünk. A beteget megvizsgálhattam én is, átlagosan pedig két beteget megkaptam, hogy kövessem és referáljam őket. Ez számomra kifejezetten hasznos volt, mivel gyakran fordultak elő olyan betegségek és tünetek, melyekről eddig még csak elméletben, a könyvekből tanulhattam. Csütörtök reggelenként közösen a kórház börtönébe mentünk le megvizsgálni a betegeket.

 

A kórházban töltött idő nagy részét tette ki az oktatásra, konferenciákra szánt idő, erre a kórházban nagy hangsúlyt fektetnek. Ugyancsak szívesen válaszoltak az orvosok a feltett kérdésekre, a gyakorlat során kiosztott szakirodalmakat szívesen átbeszélték velem. Minden nap változatos volt, minden napra jutott egy kis oktatás vagy izgalmas beavatkozás – lumbálpunkció/csontvelő biopszia, amiben segédkezhettem. Összességében ez a hónap a szakmai fejlődésem szempontjából kiemelkedően hasznosnak bizonyult.

A kórházon kívül töltött időnket próbáltuk a legjobban kihasználni, jutott idő mindenfélére. Az Oscar gála napján voltunk a Hollywood Walk of Fame-en, ugyan azon a héten Quentin Tarantino mozijában láttuk az idén akadémiai jelölt filmjét. Több partszakaszt is meglátogattunk, többek között Venice Beachet és Santa Monicát. Multikulturális város révén gasztronómiai élményekben sem volt hiányunk, Chinatownban kínait, Little Tokyoban sushit, a mexikói negyedben pedig tacot ettünk. Igazi amerikai élmény volt számomra, hogy ellátogattunk Warner Bros Studioba és a Universal Studiosba. Sokat megtudtunk a hollywoodi filmek készítéséről, ráadásul nagyon jól szórakoztunk a vidámpark részén is. Nagyokat sétáltunk a pálmafás utcákon, bejártuk a USC campust, ami egy igazi egyetemi város. Az eddigi legemlékezetesebb hétvégénk február utolsó hétvégéje volt, az izgalmakkal teli Las Vegasba utaztunk három napra. Onnan ellátogattunk a gyönyörű Grand Canyonhoz, a Hoover gázhoz és a Red Rock Canyonhoz is.

  Hamrouni_1 Hamrouni_2

 

Reménykedem benne, hogy a március hasonlóan élményekkel teli lesz, valamint, hogy a következő gyakorlatom alatt is sokat profiálok abból, amit a kórházban látok és tanulok.

Hamrouni_3





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

271850904_6791812060891589_5121175817267060750_n

Ünnepélyes keretek között átadták az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet felújított bonctermét - a helyiség rekonstrukciója az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar anyagi támogatásnak köszönhetően valósult meg.

Csernay_1170

Dr. Csernay Lászlónak, egyetemünk professzor emeritusának 90. születésnapja alkalmából Prof. Dr. Lázár György dékán a SZAOK Emlékérmét adományozta. Gratulálunk!