Dr. Csabafi Krisztina (Kórélettani Intézet) beszámolója

Másokhoz hasonlóan először vettem részt orvosképzéssel kapcsolatos konferencián.

A konferencián számos téma felkeltette az érdeklődésemet, gyakran nehéz volt választani a párhuzamosan futó szekciók között, igyekeztem mindenből csemegézni.

Évek óta úgy látom, hogy módszertani és szemléletváltozásra van szükség az oktatásban. Y és Z generációkat oktatok, és úgy látom, hogy egyre nehezebben lehet az érdeklődésüket felkelteni, motiválni őket a tanulásra és egyre rosszabbak az eredmények is. Így igyekeztem olyan szekción részt venni, ami új módszerekről adhat felvilágosítást. Az alábbiakban szeretném tapasztalataimat összefoglalni röviden:

1. Integrált preklinikai-klinikai kurzusok: Számos egyetemen a kurrikulum fejlesztés részét képezi az alap/preklinikai tantárgyak és klinikai tárgyak oktatása közötti szorosabb együttműködés és integráció kidolgozása. Különösen tetszett, a Vanderbilt egyetemen bevezetett új integrált rendszer (Curriculum 2.0), melynek lényege, hogy a preklinikai oktatást követőena 3. és 4. évben integrált/interdiszciplináris kurzusokat szerveztek. Ennek oktatása preklinikus és klinikus oktatók együttes bevonásával történt. Az órák egy-egy eset köré vannak felépítve (anamnézisfelévtel, betegvizsgálat a betegágynál, majd szemináriumokon az adott betegséghez tartozó háttéranyag ismertetése, elmélyítése), ami így kontextusba helyezi a preklinikai ismereteket. Szerintem nagyon hasznos lenne, ha nálunk is lehetne ilyen kurzusokat indítani.
2. Problem- and Team-based Learning: Úgy tűnik, hogy a hagyományos oktatás (előadás, szeminárium) már elavult és nem nagyon hatékony. A kiscsoportos foglalkozások kerültek előtérbe és számos előadás (irodalmi tanulmány) rámutatott arra, hogy a hallgatók könnyebben elsajátítják az anyagot, és képesek lesznek azt a tudást használni is. További előnye, hogy kevesebb okatató bevonásával megvalósítható. Ezt különösen fontosnak tartom, hiszen egyre több hallgatónk van, egyre több az óraterhelés és nem nagyon jut idő másra, ill. a fokozott óraterhelés akár az órák minőségét is ronthatja. A lexikális tudás elsajátítása otthon, kiadott anyagból történik. Az órák felépítése pedig: pre-teszt, majd a kiscsoportos folgalkozás, és végül post-teszt. A foglalkozások pedig összetett probléma megoldását jelentik a megszerzett tudás alapján. Szerintem több szempontból is hasznos lenne kipróbálni, vajon nálunk is működne e.
3. Ismeretellenőrzés: Több szekció is foglalkozott az ismeretellenőrzés módszertani fejlesztésével. Elsősorban az USA-ból érkeztek előadók, így a tesztkérdések (MCQ) fejlesztése volt a téma. Alapvetően fontos megállapítás volt, hogy a teszt még mindig a legobjektívebb és legjobb vizsgaforma, de a kérdések összeállítása odafigyelést igényel (Ellinor Kenne, Karolinska Institute, The mistakes we made in constructing written questions and how you can learn from them). Ennek ellenére, több helyen kísérleteznek más vizsgaformával is pl rövid válaszos kérdések (SAQ) (Amy Morales, Comparing psychometric characteristics of short answer and multiple-choice questions in the NBMN internal medicine subject examination).
4. Technológia az oktatásban: Az Y és Z generációk nyújtotta kihívásokról is szó volt több szimpóziumon. Úgy tűnik, hogy míg az Y generáció többsége preferálja az E-learning-et (online kurzusok, kurzusanyagok), a Z generáció esetén van egy visszaesés, csak közel 30% szeretne online tanulni. Shuh Shing Lee (Singapore) kiemelte, hogy fontos számukra az átláthatóság (egyértelmű követelmények), kiscsoportos foglalkozások, reflektív és kérdező módszerek alkalmazása, a preklinikai-klinikai integráció, technológia felhasználása (app-ek). Szeretném felhívni a figyelmet, hogy számos szoftver áll rendelkezésre, mely segítheti a hallgatók felkészülését (lsd AMBOSS). Sőt, számunkra (oktatóknak) is hasznos lehet, hiszen kérdésbankjuk is van, melyekből teszteket lehet összeállítani.
5. Oktatás minőségbiztosítása: Az oktatás minőségbiztosítása nagyon fontos kérdés, mely más országokban sem megoldott. Van, ahol szerveznek módszertani továbbképzéssel kapcsolatos kurzusokat, de ezek látogatottsága nagyon alacsony. Hiányzik az oktatók motiváltsága. Ezt sajnos nálunk is nagy problémának érzem. Jelenleg, sajnos az oktatók anyagi és erkölcsi megbecsülése hiányzik, így nem is várhatunk javulást. Miért tartson jó órákat? Jó lenne, valamilyen formában (anyagi) jutalmazni a több órát vállaló, jó órákat tartó oktatókat.
6. Személyes kapcsolatok: Végül, szeretném megemlíteni, milyen érdekes volt külföldi kollegákkal beszélgetni, megismerni ők milyen problémákkal küszködnek. Jó volt látni, hogy bármennyire aggasztó is lemaradásunk, hasonló problémák vannak Ausztráliában és Hong Kongban is.

Csabafi Krisztina

Kórélettani Intézet