Az Intézet története

Az intézet (eredeti nevén Sebészeti Tájanatómiai és Műtéttani Tanszék) alapító okmánya 3040/P/12/1951.II.1. számmal 1951. november 29-én kelt, december 1-jei hatállyal. Vezetésére Petri Gábor kapott megbízást tanszékvezető egyetemi docensi beosztásban.

Petri Gábor, a későbbi professzor, rektor, akadémikus, 1937-ben szerezte orvosi diplomáját, majd ezután 6 évet dolgozott budapesti sebészeti osztályokon kitűnő mesterek keze alatt. A háború után a szegedi egyetemre került, ahol 1945 október 1-jén kezdett el dolgozni mint gyakornok. A fiatal, rendkívül tehetséges, kitartó szorgalommal dolgozó orvosra hamar felfigyeltek. Betegeinek lelkiismeretes ellátása után maradt ereje jelentős tudományos teljesítményekre az akkori nehéz körülmények között is. Nemsokára tanársegéddé, majd adjunktussá nevezték ki. Sokat olvasott, napi munkájának befejezése után estéit és gyakran éjszakáit a könyvtárban töltötte. 1947-ben már egy közel 80 oldalas nagy tanulmányt tett közzé a gyomor- és nyombélfekély keletkezéséről és sebészeti gyógyításának alapelveiről. Ugyanebben az évben egy másik tanulmánya a vagusresectio kórélettani és klinikai jelentőségéről szólt.

Petri Gábor tudományos munkásságát kezdettől fogva az a funkcionális, fiziológiai megközelítés jellemezte, amely az akkori magyar sebészetből jórészt hiányzott és ez a háború utáni időszakban a szakma tudományos presztizsének csökkenését eredményezte. Tudományos gondolkodásmódjának kialakulásához hozzájárult az a közel 4 év, amit egyetemistaként a harmincas években a Mansfeld Géza által vezetett pécsi élettani intézetben töltött. A Magyar Élettani Társaság 1949. évi vándorgyűlésén 2 előadása szerepelt: "Műtéti shock és antihistamin" és "Az antianaphylaxia hatásmechanizmusa " címmel. Ezekben az években végezte a pyogén bakteriális gyulladás pathomechanizmusát vizsgáló kísérleteit, amelyeket a szakirodalomban még évtizedek múlva is idéztek. 1951-ben a "sebészeti kórtan" tárgyköréből magántanárrá habilitálták. Amikor ugyanebben az évben sebészeti műtéttani tanszékeket létesítettek, a szegedi intézet vezetőjének szinte magától értetődően őt nevezték ki.

1951. december 1-jén egy lelkes kis társaság gyűlt össze Petri Gábor szobájában a Sebészeti Klinika II. emeletén, a jelenlegi 1. műtő helyén, a leendő Sebészeti Tájanatómiai és Műtéttani Intézet személyzete. Közöttük a klinikai vonalat Botos Árpád képviselte, Benczik Mihály, Czipott Zoltán és Ábrándi Endre az anatómiát, Tanos Béla pedig a biokémiát és fiziológiát. Ezenkívül néhány medikus is ott volt: Kovács Gábor, Ugocsai Gyula, Virágh Kamilla és Nagy Erzsébet képviselte a "fiatalságot", akik lelkesedtek az új lehetőségekért, perspektíváért, modern kutatási szellemért. E lelkesedésnek Petri Gábor is alapot adott, hiszen ezen az első megbeszélésen ismertette progresszív elveit: fiziológiai szemléletet kívánt érvényre juttatni a sebészetben, és a mindennapi munkában a kutatás és a klinikum egységét akarta megteremteni. Nyilvánvaló volt az, hogy az intézet nem pusztán tájanatómiai intézet lesz, hanem egy olyan modern kísérletes sebészeti intézetnek a körvonalai bontakoztak ki, amely szoros kapcsolatban van a sebészi gyakorlattal is.

Maga az új Intézet persze csak papíron létezett még, tényleges megnyitásáig több mint egy év telt el. Közben elkezdődött az építkezés a Kossuth Lajos sugárút 35. szám alatti épületben, amelyet a várostól kapott az egyetem. Az építkezés elég nagy volumenű volt, új szárnyat is kapott az épület. A munka Petri Gábor tervei alapján folyt, aki mindennap kiment a helyszínre és minden részletében ellenőrizte azt, egyidejűleg a felszerelés biztosításáról is gondoskodott. Közben folytatta munkatársainak maga köré való gyűjtését, akiket erőteljesen inspirált a modern, komplex kísérletes sebészeti munkára, a kutatási problémák korszerű megközelítésére és megoldására. A tudományos munka az új intézet építkezési időszakában is folyt. Kitűnően szervezte meg az oktatást is, a műtéttani gyakorlatokat az azokon résztvevők azóta is egyöntetűen nagyon hasznosnak ítélik és népszerűségük töretlen.

1952 tavasza, az intézet udvarán az alapító tagok, még az építkezés befejezése előtt

Balszélről: Szabó Pista, mindenes, gondnok, az épületben lakik,

Kovács Gábor, mint demonstrátor, Herta (Sumac), Botos Árpád, Prof. Petri Gábor, Czipott Zoli, Neumann Karcsi, intézeti rajzoló

Ülősor: két állatgondozó

1953. február 23-án volt az Intézet megnyitó ünnepsége, amelyre a fél egyetem összegyűlt: a felszerelés és a berendezés mindenkinek tetszett. Az intézetre legjellemzőbb az volt, hogy bőségesen volt hely mindenre (talán az egyetem történetében ez volt az utolsó olyan épület, amit nem szűkre terveztek) emellett már a megnyitás pillanatában is minden működött, nem kellett semmit sem később kijavítani, vagy átépíteni. Biokémiai-, szövettani-, fotólaboratórium létesült, volt boncterem az oktatáshoz, egy igen szép, steril kísérleti műtő és az oktatás részére 4 műtőasztalos hatalmas terem, könyvtár és egyéb helyiségek. A segédszemélyzet "alapító" tagjai: Brcán Jovánka, Szabó István, Tamási mester és Balogh Ferenc voltak, a titkárnő Martonné Herta volt.

1953. március 1 volt Petri Gábor professzori kinevezésének napja. 31 évig (az alapítástól számítva 33 évig) állt az intézet élén. Közben 3 évig az I. Belklinika szívsebészeti osztályát, 23 évig az I.sz. Sebészeti Klinikát is vezette. Ezek az évtizedek az eredményes szervező, gyógyító és kutató tevékenység kiteljesedésének időszakát jelentették. A tudományos kutatómunkában mindig kitűnő érzékkel látta meg azokat az aktuális problémákat, amelyek az adott időszakban vizsgálatra megértek, és amelyek a kutatónak a legidőszerűbb kihívást jelentették. Az új körülmények között is tudományos munkássága tengelyében az a törekvés állt, hogy a magyar sebészetnek évtizedekig sokat hiányolt tudományos és kísérleti bázisát erősítse és evvel hozzájáruljon a sebészet tudományos megbecsülésének helyreállításához. E cél érdekében fordult a sebészet fundamentális tudományos kérdései felé, részint experimentális modelleket keresve a sebészet egyes kérdéseinek vizsgálatához, másfelől a kísérleti medicina egzakt módszereit igyekezett adaptálni a klinikai feladatokhoz. Sokrétű munkásságából kiemelendők a bakteriális gyulladás pathomechanizmusára vonatkozó már említett vizsgálatai, a gastro-duodenalis fekélyben alkalmazott kombinált műtétek hasznosságának első egzakt kísérletes igazolása, vagy az alacsony perctérfogattal végzett extracorporalis perfusio shockogen hatásának igazolása abban az időben, amikor a perfusio még kezdeti időszakát élte. Munkatársaival az évek során számos vizsgálatot végzett a műtéti trauma természetével, a műtét utáni anyagcsere endokrin vonatkozásaival, a só- és vízháztartással, a műtéti előkészítéssel és műtét utáni kezeléssel kapcsolatban. Alapvető jelentőségűek a paralytikus ileus pathomechanizmusát feltáró vizsgálatai és ezekhez kapcsolódóan e súlyos kórképnek a sympatholysis elvén alapuló általa kifejlesztett hatásos terápiája.

A tudomány példátlan arányú fejlődése a sebészet tudományos alapjait is hihetetlenül kiszélesítette. Elegendő például a Journal of Surgical Research vagy más hasonló szakfolyóirat egyetlen számát megnézni, hogy erről fogalmat alkothassunk. Egyre jobban nyilvánvaló lett, hogy a sebészet tudományos alapjainak, azaz a kísérletes sebészetnek műveléséhez hivatásos, jól képzett, teljes munkaidős kutatókra van szükség, akik elmélyülten és hatékonyan tudnak dolgozni az alaptudományok idevágó területén. Petri professzor is ilyen kutatókat vonzott intézetébe, akik kutatócsoportokba szerveződve nemzetközileg elismert eredményeket értek el. Igy került a hatvanas években az intézetbe Nagy Sándor (az intézet későbbi vezetője), Tárnoky Klára, Barankay Tamás, Horpácsy Géza, Pórszász János (a későbbi pécsi tanszékvezető), a hetvenes években Kováts Tibor, Végh Pál, Jánossy Tamás, Adamicza Ágnes, Latzkovits László, Torday Csilla, Rabloczky György, a nyolcvanas években Kaszaki József, ifj. Boros Mihály (az intézet jelenlegi vezetője). Vezető klinikusok is az intézetben kezdték pályafutásukat, megemlítendő itt Kovács Gábor, a későbbi szívsebész professzor és id. Boros Mihály, az aneszteziológia első tanszékvezető professzora Szegeden és Magyarországon. Kialakult az idők folyamán a keringési-shock kutatási csoport, a transzplantációs- és tumorimmunológiai kutatócsoport, a sejtbiokémiai kutatócsoport. E csoportok munkáira sokat hivatkoznak a nemzetközi tudományos életben, kutatók jöttek tanulmányútra az intézetbe, még tengerentúlról is. Az intézet jelenlegi helyére a Pécsi utca 4. szám alatti sebészeti épülettömbbe a hatvanas években költözött, az oktatás egy ideig még a régi épületben folyt. 1976-ban az intézet neve, a többi ilyen magyar intézethez hasonlóan, Kísérletes Sebészeti Intézet-re változott.

A fejlődéssel szükségszerűen velejáró specializálódás ellenére Petri professzor állandóan hangsúlyozta a klinikummal való együttműködés fontosságát. Az intézet vizsgálatainak egy részét klinikai betegeken végezte és ugyanakkor gyakorló sebészek jöttek kísérletes sebészeti munka végzésére az intézetbe. Közülük számosan fokozatuk megszerzéséhez szükséges tudományos munkát itt végezték. Jó kapcsolatok alakultak ki más intézetekkel is az egyetemen belül és kívül, bel- és külföldön egyaránt, amit közös publikációk hosszú sora is dokumentál.

Mi volt a tudomány Petri professzor számára? Talán elsősorban annak a mély és tevékeny humanizmusnak része, egyben eszköze, amely annyira jellemezte őt. Sohasem felejtette el, hogy az orvostudományi kutatások végső célja a beteg emberen való segítés. Tudta, hogy a gyógyítás fejlődése csak a tudomány előrehaladása révén lehetséges. Éppen ezért az orvos számára - ahogy egyszer mondta - a tudomány művelése és az újabb ismeretek megszerzése nem privilégium, és önmagában nem is külön jogcím, hanem kötelesség azok számára, akik képesek rá. Minél többet tud valaki, annál több eredményre számíthat. Az orvosnak kötelessége a beteggel szemben, hogy ismereteit egész életében gyarapítani igyekezzék. A folytonos tanulás, az újabb és újabb eljárások nyomonkövetése és bevezetése nemcsak érdeme, de kötelessége is az orvosnak. A tudomány fejlődésétől való elmaradás nemcsak rosszabb rangsorolást jelent, hanem alapjában véve az orvosi fogadalom megszegését. Az orvos mindent köteles megtenni a beteg érdekében: nemcsak azt, amit ő tud, hanem amit a tudomány tud. Ha a kettő nem egyenlő többé, akkor a beteget át kell adnia. A tudomány fejlesztése érzék és rátermettség dolga, de a már felfedezett ismeretek alkalmazása orvosi kötelesség. A tudománnyal szemben az orvosnak kötelessége képességei szerint hozzájárulnia annak fejlesztéséhez. Ez szinte minden orvos számára lehetséges, mivel nemcsak a korszakot alkotó nagy felfedezések viszik előre a tudományt, hanem sokszor apró megfigyelések, kis módosítások is. Az orvostudományi kutatásokban híve volt annak, hogy a betegágynál felmerülő problémákat a kutatóintézetben vizsgálják, majd az eredményt a betegágynál alkalmazzák, de azt is tudta, hogy ez az út gyakran igen hosszú, és helytelen az, ha a tudományos munka minőségéből engedünk. Tudta azt is, hogy a tudomány fejlődése elsősorban saját belső törvényszerűségei szerint történik és ennek módját igen gyakran nem lehet előre megjósolni. Leírta egyszer azt a gondolatát, mely szerint az orvos szándékosan használ az egyes embernek, a tudós sokszor akaratán kívül sokaknak.

A tudományt másrészről mint az emberi szellem legkimagaslóbb teljesítményét tisztelte. A szellemi és erkölcsi értékek tisztelete, a tudásvágy és a kötelességtudás fiatal korától elkísérte életútján.. Gondolkodásmódja, életszemlélete már igen korán kialakult és ebben a tekintetben a szülői háznak és iskolájának, a híres budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumnak légköre hatott rá döntően. Iskolájában ma is megtalálható Böhm Károlynak, a neves magyar filozófusnak emléktáblája, amelyen művének ez a mottója olvasható: "A szellem a legnagyobb méltóság". Petri professzor tisztelte más tudományágak művelőit is. Sokszor mondta, hogy közülük talán legjobban az elméleti fizikusokat és a matematikusokat tiszteli, mert azok segédeszközök nélkül, pusztán gondolkodás révén hozzák létre tudományos alkotásukat. Kapcsolatban volt Werner Heisenberg Nobel-díjas fizikussal, akit különösen tisztelt.

A szellemi teljesítmény elismerése mellett hirdette azt is, hogy - különösen az orvostudományban - azért, mert valamely kutatás a gyakorlatban való közvetlen, vagy kevés áttétellel történő hasznosításra irányul, attól az a munka még lehet intellektuálisan nagyon kielégítő és törekedni kell az ilyen vizsgálatokra.

Lelkiismeretessége, kötelességtudása egészen kivételes volt és ez minden téren megmutatkozott. Fennmaradtak kézzel írott részletes feljegyzései, melyeket külföldi tanulmányútjain készített, mindig arra gondolva, hogy mit lehetne az ott látottakból idehaza hasznosítani.

Petri Gábor professzor 1984. február 1-jével köszönt le az Intézet vezetői tisztségéről. Utóda Nagy Sándor lett először megbízott tanszékvezető egyetemi docensként, majd 1984. július 1-jével tanszékvezető egyetemi tanárként. Ő 13 évig állt az intézet élén és 1997. augusztus 15-én adta át a vezetést ifj. Boros Mihálynak, aki 1998. július 1-jéig megbízott tanszékvezető egyetemi docensként, azóta pedig tanszékvezető egyetemi tanárként irányítja az intézetet.

Petri Gábor súlyos betegségben 1985. július 23-án hunyt el. Szellemi öröksége hatalmas érték a Kísérletes Sebészeti Intézet számára. Utódai vezetésével az Intézet folytatta és jelenleg is folytatja tevékenységét részben a már kialakult irányokban, részben új területeken, a hazai és a nemzetközi tudományos színtér valamint az orvosképzés elismert szereplőjeként.