Bezár

2015

vecsei_laszlo

Akadémikusok Nyakkendő Nélkül: Beszélgetés Vécsei László Professzor Úrral

Akadémikusok Nyakkendő Nélkül: Beszélgetés Vécsei László Professzor Úrral

2015. november 04.
2 perc

2015. november 19. csütörtök

Móra Ferenc Múzeum díszterme (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

A Móra Ferenc Múzeum és az MTA Szegedi Területi Bizottsága tisztelettel meghívják Önt és Barátait az AKADÉMIKUSOK NYAKKENDÕ NÉLKÜL címû portré-sorozat XXII. rendezvényére

2015. november 19-én, csütörtökön du. öt órára a múzeum dísztermébe (Szeged, Roosevelt tér 1-3.)

 

Vendégünk: VÉCSEI LÁSZLÓ neurológus.

A beszélgetõ partner: TRÁSER LÁSZLÓ újságíró

 

„Vécsei László (sz.: 1954) az orvosi tanulmányait 1979-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen fejezte be. Felesége tudományos tanácsadó a Gyermekklinikán, lánya közgazdász, két fia programtervező matematikus, illetve fizikus. Először a Kórélettani Intézetben, majd a pécsi Neurológiai Klinikán dolgozott. „Klinikai laboratóriumi vizsgálatokból” és „klinikai neurológiából” szakvizsgázott, „neuroendokrinológus” szakképesítést szerzett. Tanulmányúton volt a svédországi Lundi Egyetemen (1987-89), illetve Bostonban a Harvard Egyetem (MGH) Neurológiai Klinikáján (1989-1990). Az orvostudományok kandidátusa (1986), a Lundi Egyetem doktora (1989) majd az orvostudományok doktora fokozatot (1992) megszerezte, s 1993-ben kinevezést kapott Szegeden a Neurológiai Részleg, majd Klinika élére. Az MTA levelező (2001), majd rendes tagja (2007), az Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának közel egy évtizeden keresztül elnökhelyettese majd elnöke volt. A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) vezetőségében közel egy évtizeden keresztül dolgozott, elnökhelyettesi majd elnöki feladatokat is ellátott. ANeurológiai Szakmai Kollégiumnak, illetve a Szakmai Kollégiumok Elnöki Testületének elnöke volt. Az SZTE Orvostudományi Kar dékánja volt négy évig. Az Európai Neurológiai Társaságok Szövetségének (EFNS) regionális alelnöki tisztét töltötte be. Másfél évtizede a Nemzetközi Duna Neurológiai Szimpózium főtitkára. Fő kutatási területe a neurológiai kórképek pathomechanismusa, új terápiás alternatívák vizsgálata, valamint a kinureninek szerepének tanulmányozása az idegrendszeri kórképek kialakulásában. Publikációi: 410 PUBMED közlemény, 15 könyv, illetve monográfia. A közleményeire kapott hivatkozások száma 9400/6900 (MTA-MTMT). Állami kitüntetése: Széchenyi Díj (2012)

 

A meghívó megtekintéséhez kattintson ide!

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek