gyertya

Elhunyt Prof. Dr. Kiss Zoltán, címzetes egyetemi docens, a makói kórház volt orvosigazgatója

Életének 81. évében, 2022. február 9-én elhunyt Prof.Dr. habil. Kiss Zoltán belgyógyász.

Orvosi tanulmányait a Szegedi Orvostudományi Egyetemen végezte 1966-ban summa cum laude minősítéssel. A SZOTE I. számú Belgyógyászati Klinikán Julesz Miklós, Csanády Miklós, majd Varró Vince professzorok felügyelete alatt gyakornokként, 1971-től tanársegédként, 1976-tól adjunktusként dolgozott. 1981-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1985. szeptemberétől a Makói Városi Tanács Kórháza Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa lett. 6 éven keresztül a kórház általános igazgatóhelyettesi-, majd két évig orvosigazgatói posztját töltötte be. A SZOTE-n családorvostant tanított, háziorvostan szakvizsgáztatásban vett részt és két évtizeden keresztül vizsgaelnökként a szigorlókat belgyógyászatból vizsgáztatta. 1998-ban habilitált. Tíz éven keresztül megyei belgyógyász szakfőorvos volt. 2002-től a Magyar Kémikusok Magnézium Társaságának országos elnökévé választották.

Végakarata szerint, szűk családi körben helyezik örök nyugalomra a Szegedi Dóm altemplomában.

Emlékét tisztelettel megőrizzük.





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Izraeli_latogatas_2

Prof. Shaul Yatsiv (Head of Medical Profession Licensing Division) és Dr. Moshe Cohen (CEO Medical Doctor International Academy) 2022. június 15-én folytattak megbeszélést Karunk vezetőivel.

Kovacs_Kalman_kep

Őszinte részvéttel tudatjuk, hogy Dr. Kovács Kálmán, a SZOTE díszdoktora, az MTA külső tagja, Kanadában tevékenykedő orvos, tudós 2022. április 27-én elhunyt Torontóban