2023_Betegtanacsadasi_verseny

Gyógyszerészi gondozás verseny a Klinikai Gyógyszerészeti Intézetben

2023. november 2-án a Klinikai Gyógyszerészeti Intézet 21. alkalommal rendezte meg az ötödéves hallgatóknak szóló gyógyszerészi gondozás versenyt.

A verseny első fordulóján, amely egy anonim módon kitölthető írásbeli feladatsorból állt, 23 hallgató vett részt. A teszt jellegű kérdések megválaszolásában legmagasabb pontszámot elérő négy hallgató versenyzett a második fordulóban, és közülük a legjobb három – az I. és a két II. helyezett – továbbjutott az „Év gyógyszerészhallgatója” országos betegtanácsadási versenyre, amely 2024 tavaszán kerül megrendezésre.

A szóbeli forduló keretében két szituációs feladatot kellett megoldaniuk a versenyzőknek. Mindkét esetben a betegekkel való beszélgetést követően a szedett gyógyszerek mellékhatását kellett felismerni a panaszok hátterében. A betegek szerepét az SZTE SZAKK Központi Egyetemi Gyógyszertár munkatársai, Rácz Szilvia és dr. Láng Péter játszották el.


A verseny helyezettjei:

I. helyezett: Szabó Noémi

II. helyezettek: Bugyi András és Deák Martin

III. helyezett: Martus Erika


A versenyt immár második alkalommal a Kulcs Patika hálózat szponzorálta értékes tárgyjutalmakkal. Támogatásukat ezúton is szeretnénk megköszönni.


A győzteseknek szívből gratulálunk!


Dr. Matuz Mária



Hírek

 Hírek RSS

2023_NTA_nyari_tabor

Csernyák Milán és Fodor Virág, a Nemzeti Tudósképző Akadémia középiskolás diákjai, 2023. július 9-14. között egy hetet töltöttek Karunkon, hogy megismerkedjenek a gyógyszerkutatás különböző területeivel. Az orvosbiológia kutatások iránt érdeklődő 11. és 12. osztályos diákoknak megrendezett Ifjú Kutatók Nyári Táborának 16 résztvevője párosával beosztva különböző helyszíneken kapcsolódhatott be egy-egy kutatócsoport munkájába. A GYTK-ra érkező két diák nem csupán egy laboratóriumban dolgozhatott, hanem a GYTK mind a hat intézetébe ellátogathatott. Az alábbiakban olvashatják a nálunk eltöltött egy hétről szóló beszámolójukat.