2020. november

2020. november 26.

A SZTE a Járványügyi Ellátó Központ Kálvária sugárúti épületéből - a koronavírus járvány második hullámának nagyobb betegbeáramlásához igazodva és a járványhelyzet biztonságos kezelésének érdekében – ideiglenesen több klinikai egységet másik telephelyre költöztetett.

2020. november 25.

Közzétette 2021-es felsőoktatási rangsorát a Figyelő. Az intézményi abszolút rangsorban az SZTE a legjobb vidéki egyetem, miközben a képzésterületi listán az első helyen áll az SZTE Általános Orvostudományi Kar.

2020. november 18.

Lelki problémák megoldását és a fizikai egészség javítását segítő alkalmazást fejlesztett az SZTE BTK Pszichológiai Intézete és az SZTE ÁOK Magatartástudományi Intézete. Az oktatók és hallgatók által létrehozott SZTE Menta App célja, hogy az egyetemi hallgatóknak segítő ötleteket, gondolatokat, vagy éppen konkrét technikákat javasoljanak a mindennapjaikban jelentkező nehézségek leküzdésére.

2020. november 17.

Szent-Györgyi Albert nevének hangsúlyozása emeli a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi ünnepségének fényét – fogalmaz Prof. Dr. Lázár György, az SZTE ÁOK dékánja az egyetem névváltoztatásról szóló konszenzusos dékáni kollégiumi javaslat kapcsán. Véleménye szerint Szent Györgyi Albert, Szeged és az szegedi egyetem nevei mára elválaszthatatlanok egymástól.

2020. november 11.

Először is engedjék meg, hogy tolmácsoljam az eddigi önkéntes munkájuk sikerét, és az OMSZ köszönetét a COVID védekezésben nyújtott szerepvállalásukért. Hallgatóink az elmúlt másfél hétben közel 400 mintavételt valósítottak meg, tehermentesítve ezzel elsősorban a dél-alföldi régió mentőszolgálatos munkatársait.





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Online_kari_nyilt_nap_1170

A Nyílt Napot január 23-án online térben szervezzük, előadásokkal, chatszobákkal és sok orvosi SKILL videoval! A Nyílt Nap hetén látványos meglepetés filmmel is készülünk, kövessétek online csatornáinkat!

Sikeres_no_6

Prof. Dr. Széll Márta, Dr. Nagy Nikoletta és Dr. Farkas Klaudia, Dr. Csapó Edit és Dr. Fülöp Lívia aki a „L’Oréal – UNESCO A nőkért és a tudományért” kitüntetését átvehette. A hatodik díjazott, Dr. Farkas Eszter a L’Oréal-UNESCO Rising Talent nemzetközi díját kapta meg. Kövesd őket!