2017. március

2017. március 30.

Évente, nemzetközi részvétellel, több szekcióban megtartott tudományos előadások a legújabb kutatási eredményeinket ismertetik meg széles körben a szakemberekkel, a PhD hallgatókkal valamint a téma iránt érdeklődőkkel.

2017. március 29.

Sófi József, a fiatal tehetségeket támogató alapítvány alapítója szerint az idei évben kifejezetten nehéz dolga volt a bírálóknak, ugyanis számos kiváló hallgató pályázta meg a Sófi-ösztöndíjat.

2017. március 28.

A szegedi Teddy Maci Kórház vár minden bölcsis, ovis és alsó tagozatos gyermeket! Játékos keretek között próbálhatják ki, milyen doktor néninek, doktor bácsinak lenni, miközben megismerkedhetnek az orvosi eszközökkel.

2017. március 27.

Az Országos Onkológiai Intézet Sugárterápiás Központja várja a 2017-ben végző általános orvos kollegák jelentkezését a meghirdetett sugárterápiás rezidensi státuszok betöltésére.

2017. március 27.

4 támogatott ÁOK-s kutatócsoport kezdheti meg ötéves működését 2017. július 1-től.

2017. március 23.

A nyolc modulból felépülő posztgraduális nemzetközi gyógyszerfejlesztési szakirányú továbbképzés harmadik kurzusának 8. moduljára május 11-14. között kerül sor a Semmelweis Egyetemen, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet keretében működő Cooperative European Development Course (CEMDC) szervezésében, Budapesten. (OH-FHF/1617-2/2009).

2017. március 23.

Március 29-én rekordszámú kiállítóval rendezi meg az SZTE Karrier Iroda az SZTE Tavaszi Állásbörzét a Tanulmányi és Információs Központban.

2017. március 23.
2017. március 17.

A Magyar Élettani Társaság és a Szerb Élettani Társaság 2017. május 25-27 között közös, angol nyelvű tudományos szimpóziumot szervez Szabadkán, fiatal kutatók számára.

2017. március 17.

2017. áprilisában a Szegedi Tudományegyetem áttér az ETR tanulmányi rendszerről a Neptunra.

2017. március 17.

A Munkavédelmi (1993. évi XCIII.) törvény előírásai értelmében 2017. március 21-22-23-án munkavédelmi képviselők választására kerül sor egyetemünkön, melynek lebonyolítása és feltételeinek biztosítása a munkáltató kötelezettsége.

2017. március 16.
2017. március 16.
2017. március 16.

A Szegedi Tudományegyetem Tehetségpontja a kari TDK Tanáccsal közösen tudományos prezentációs versenyt hirdet mindazok számára, akik tehetséget és kedvet éreznek magukban ahhoz, hogy egy tudományos problémát a közönség számára érthetően, a modern prezentációs eszközök segítségével bemutassanak.

2017. március 13.
2017. március 13.

A Magyar Sebész Társaság Sebészeti Onkológiai Szekciójának 1. országos rendezvénye 2017. március 23-24-25-én kerül megrendezésre, Szegeden, a Forrás Szállóban.

2017. március 13.

„Univerzális mechanizmust találtunk, amely mind a gondolkodás, mind a térbeli tájékozódás során képessé teszi az úgynevezett hely-sejteket arra, hogy megbízható kódolást tudjanak végrehajtani” – összegezte Berényi Antal, az SZTE-MTA Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok Kutatócsoport vezetője a Neuron folyóiratban 2017. március 8-án megjelent publikációjuk újdonság tartalmát.

2017. március 10.

Hetedik alkalommal hirdet pályázatot a Professzor Dr. Regöly-Mérei János Alapítvány. Az alapítvány célja, olyan orvosok és orvostanhallgatók díjazása, akik kimagasló szakmai tudásukkal, méltón viszik tovább Dr. Regöly-Mérei János munkásságát és ápolják emlékét. A pályázat díjazottjait anyagilag, erkölcsileg és szakmailag is támogatni kívánjuk.

2017. március 09.

A bécsi Semmelweis Alapítvány március 07-08-án Budapesten tartott nemzetközi konferenciáján az SZTE SZAKK Kórházhigiénés osztályának dolgozója Szél Borbála Kórházhigiénés Infekciókontroll Szakokleveles Népegészségügyi szakember konferenciára benyújtott posztere a 7 legjobb közé kerülve szóbeli prezentációs lehetőséget kapott.

2017. március 07.
2017. március 06.

AZ MTA Szegedi Akadémiai Bizottsága a határon innen és túli régióban folyó tudományos munka ösztönzése céljából pályázatot hirdet Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben, valamint a Vajdaság, Temes és Arad megyékben élő kutatók számára.

2017. március 03.

Időpont: 2017. március 07. (kedd) 10:30 óra


Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottság Székháza (6720 Szeged, Somogyi u. 7.)

2017. március 03.

A tavaly megkezdett hagyományt követve meghirdetésre került a 2017. évi SZTE Innovációs Díj Pályázat. A pályázati felhívás és a pályázat benyújtásához szükséges dokumentumok ide kattitva érhetők el >>





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Hírek

doktoravato

A Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa az Általános Orvostudományi Karon 30 doktori fokozatot és 5 habilitációs oklevelet adományozott. Gratulálunk!