2017. június

2017. június 30.

2017. június 30-án száztizennyolc doktort avattak a Szegedi Tudományegyetem hagyományos doktori oklevélátadó ünnepségen. Százan PhD-fokozatukat, tizennyolcan habilitált doktori címüket vehették át.

2017. június 28.

A Magyar Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság 2017. évi Kongresszusán Dr. László Ildikó, SZTE ÁOK Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet PhD hallgatója Boros Mihály Ösztöndíjat kapott „Új képelemzési módszer az endotheliális glycocalyx vastagságának meghatározására kontroll és szeptikus állatokban” című előadásával.

2017. június 28.
2017. június 27.
2017. június 26.

A Stúdium Közalapítvány a Kóta József Gyakornoki Program keretében gyakornoki pozíciókat hirdet tatabányai munkáltatóknál közép- és felsőfokú, nappali tagozatos fiatalok tanulmányainak támogatására és a későbbiekben munkáltatónál történő elhelyezkedésük segítésére.

2017. június 21.
2017. június 21.
2017. június 19.
2017. június 19.

A tanfolyam célja olyan szakemberek képzése, akik képesek áttekinteni a gyógyszerfejlesztés komplex folyamatát a molekulától a gyógyszerpiacig és az egészségügyi felhasználásig.

2017. június 19.

2017. június 22-24. között Szegeden, az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában rendezik meg a Magyar Szemorvostársaság 2017. évi Kongresszusát.

2017. június 19.

A Szegedi Tudományegyetem idén is csatlakozik a Kutatók Éjszakájához, amelynek célja a kutatói életpálya népszerűsítése, bemutatása.

2017. június 14.
2017. június 12.
2017. június 12.
2017. június 12.

Az American Thoracic Society 2017. évi májusi kongresszusán a "Robert Crapo Memorial Lifetime Achievement Award in Pulmonary Diagnostics" kitüntetésben részesítette Prof. Dr. Hantos Zoltán professzor emeritust. Gratulálunk!

2017. június 09.

A polgári felsőoktatási intézmények és szakképző iskolák hallgatóival köthető ösztöndíjszerződésről, valamint az ösztöndíj folyósításának rendjéről szóló 38/2014. (V. 30.) HM utasítás alapján a katonai oktatást is folytató intézményekben nem megszerezhető végzettséget igénylő beosztások feltöltése érdekében Magyarország honvédelmi minisztere pályázatot hirdet a Honvédelmi Minisztérium által folyósított ösztöndíj elnyerésére.

2017. június 07.
2017. június 07.

Az átállást későbbi időpontra halasztották. Az átállásra kitűzött legkorábbi új időpont 2017 novembere.

2017. június 06.
2017. június 06.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2016. július 1-jétől hatályos módosítása szerint, a 114/D. § (1) bekezdés c) pontjának valamint a 114/G. § (3) bekezdésének megfelelően az ösztöndíj neve 2017. februártól – a következő, 2017/2018. tanévi adományozástól kezdődően – nemzeti felsőoktatási ösztöndíj.

2017. június 02.

A soron következő Semmelweis Kutatói Szalon 2017. június 6-án, kedden 17.00 órakor kerül megrendezésre a Semmelweis Szalonban (cím: 1085 Budapest, Üllői út 26.).





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Hírek

ICE_kiemelt

2018. április 14-én a Szeged Városi Sportcsarnokban rendezték meg a 7. Nemzetközi Kulturális Estet az SZTE-n.