2017. augusztus

2017. augusztus 31.

A Szegedi Tudományegyetem AOK I. Belklinikája és az Agnus-Med Kft. 2017. szeptember 29-30-án GCP tanfolyamot szervez a gyógyszerforgalmazó cégek orvosi osztályain dolgozó monitor munkatársak, valamint a gyógyszervizsgálatokban résztvevő orvoskollégák számára.

2017. augusztus 31.
2017. augusztus 31.

Az Onkoterápiás Klinika szakmai vezetésével 2005. óta kétévente szervezzük meg a Szegedi Emlőrák Szimpóziumot (SZESZ).

2017. augusztus 31.

Dr. Gulya Károly tanszékvezető egyetem tanár, az ÁOK–TTIK Sejtbiológia és Molekuláris Medicina Tanszékének vezetője a Természettudományi és Informatikai Kar július 1-én tartott diplomaosztóján Aranykréta Díjban részesült.

2017. augusztus 29.
2017. augusztus 29.

Molnár Zsolt professzor, az SZTE ÁOK AITI tanszékvezetője, a "Best of Brussels" konferencián vett részt, melyet Pune-ben, Indiában rendeztek, immáron 5. alkalommal július 7-9 között.

2017. augusztus 28.
2017. augusztus 28.

2017. augusztus 30. – szeptember 1. között a Szegedi Tudományegyetemen az Általános Orvostudományi Kar Népegészségtani Intézetének szervezésében kerül megrendezésre a Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületének XI. Konferenciája.

2017. augusztus 25.

Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.

2017. augusztus 23.

Állami kitüntetéseket és szakmai díjakat adtak át augusztus 20-a, államalapító Szent István király ünnepe alkalmából. A Szegedi Tudományegyetem több munkatársa is elismerésben részesült.

2017. augusztus 03.
2017. augusztus 03.
2017. augusztus 02.

Időpont: 2017. december 2. 11:00 - 15:00

Helyszín: Szent-Györgyi Albert Oktatási Központ Szeged, Dóm tér 13. Ivánovics György terem