alumni

Alumni látogatás

A Tempus Közalapítvány szervezésében, az első Nemzetközi Alumni Szakmai Műhely keretein belül a Magyarországra érkező, régen itt egyetemre járt külföldi hallgatók Szegedre látogattak 2018. október 3-án.

A küldöttség tagjai voltak egykori hallgatóink: Asif Halimi (2012, ÁOK), Yuri Ishikawa (2016, ÁOK), Hashim A. Elmousaad (1975, ÁOK) és Alotti Nasri (1980, ÁOK), valamint Végh Eszter a Tempus Közalapítvány Alumni munkatársa.

A Rektori Hivatalban Prof. Dr. Kónya Zoltán tudományos és innovációs rektorhelyettes köszöntötte a delegációt. Az Általános Orvostudományi Kar részéről Prof. Dr. Sáry Gyula oktatási dékánhelyettes és Prof. Dr. Novák Zoltán fogadták a vendégeket.

A megbeszélésen a régi emlékek felelevenítésén túl szó esett a külföldi hallatók képzésének számszerű fejlesztéséről, a kurrikulum változásairól, a klinikai képzést és az orvos-beteg kommunikációt érintő javítási erőfeszítésekről, egyetemünk nemzetközi akkreditációjáról, különös tekintettel az amerikai akkreditáció sikerére. Egykori hallgatóink örömmel emlékeztek a Szegeden töltött éveikre, kiemelve, hogy többen azóta is tartják a kapcsolatot, illetve a szegedi diploma kiemelkedően jó nemzetközi hírnevét is. Egybehangzóan azon a véleményen voltak, hogy a klinikai képzés ugyan mindig fejleszthető, az alapozó évek viszont megfelelő tudást biztosítottak számukra későbbi munkájukhoz. Kiemelték a magyar nyelv tanulásának fontosságát, és hogy mennyire jól érezték magukat Szeged multikulturális közegében.