Közalkalmazottak idegen nyelvi készségeinek fejlesztése

A nyelvi képzésre az érintetteknek 2018. január 15-ig lehet jelentkezni

Az SZTE egyik stratégai célja, valamint az EFOP-3.4.3-16-2016-00014 azonosítójú nyertes pályázatának kiemelt célkitűzése a közalkalmazottak idegen nyelvi készségeinek fejlesztése a nemzetköziesítés hatékonyságának növelése érdekében, valamint a közalkalmazottaknak nyújtott képzési, átképzési és továbbképzési programok szervezése, az azokhoz való egyenlő hozzáférés segítése.

A pályázati program első ütemében a külföldi hallgatók tanulmányi illetve adminisztrációs ügyeivel foglalkozó és laboratóriumi gyakorlaton közreműködő nem oktató/kutató munkatársak nyelvi fejlesztésére kerül sor.

Ezen a linken található előzetes igényfelmérőt az érintett közalkalmazottaknak legkésőbb 2017. január 15-ig kell kitölteni, melyet egy szintfelmérő követ.

A nyelvi képzések 2018 februárjától indulnak, a képzés ingyenes, a program sikeres elvégzéséről a közalkalmazottak tanúsítványt kapnak. A tréningeket több nyelvi szinten, az igényfelmérés tükrében akár több nyelven is szervezzük, maximum 12 fős csoportlétszámokkal, 30 órás modulokban, melyek egymásra is építhetők. A csoportok összeállításakor figyelembe vesszük a közalkalmazottak aktuális nyelvi szintjét, melynek megállapítása érdekében szintfelmérő tesztet küldünk majd a jelentkezők részére. A nyelvi kurzusokat egyetemünk Idegennyelvi Kommunikációs Intézetének munkatársai tartják.





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Hírek

doktoravato

A Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa az Általános Orvostudományi Karon 30 doktori fokozatot és 5 habilitációs oklevelet adományozott. Gratulálunk!