neptun

Neptun átállás - hasznos tudnivalók oktatóinknak

2017. áprilisában a Szegedi Tudományegyetem áttér az ETR tanulmányi rendszerről a Neptunra.

Bár a legfontosabb kérdéseket érinti az ide kattintva elérhető cikk, néhány pontra fel szeretném hívni a figyelmét.


Figyelje az ETR naptárat, amelyet az áttérés ütemezésének megfelelően karbantartunk.

 

Kövesse az ETR és a CooSpace nyitólapi híreit, itt fogjuk tájékoztatni az aktuális információkról.

 

A tervek szerint az ETR 2017. 04. 07-én áll le, és a Neptun 2017. 04. 26-án indul el. A CooSpace és a Modulo a köztes időszakban is működni fog, bár egyes, tanulmányi rendszerhez szorosan kötődő szolgáltatásaink korlátozva lesznek.

 

A leállás időszak alatt nem lesz lehetősége vizsga- (ill. kurzus-) hirdetésre. Ezeket a feladatokat a döntése szerint előrehozhatja vagy az újraindulás utánra tolhatja (megj.: a Karon javasoljuk a leállás idejére eső műveletek előrehozását)

 

Az áttérés ideje alatt nem javasolt (pl. javítókurzushoz kapcsolódó) vizsgát tartani, mivel a hallgatók a leállás után már nem tudnak vizsgára jelentkezni, valamint vizsgalap nyomtatására, a vizsgajegy rögzítésére sincs lehetőség az újraindulásig. Ha ez mégsem halasztható, a kapcsolódó feladatokat a tanulmányi rendszeren kívüli eszközzel kell megoldani.

 

A szünet alatti oktatás ügyvitelére használja a CooSpace-t. Pl. az ETR infosheetjét kiválthatja a „Feladat” eszközzel, ha azt a „nincs dialógus” kapcsolóval hozza létre, az ETR-es kurzusüzenet helyett használja a CooSpace kurzusfórumát.

 

A Neptun oktatói segédlete ide kattintva elérhető. Emellett készülnek a fontosabb feladatokat feldolgozó online oktatási anyagok, valamint március végén, április elején előadótermi oktatásokat is szervezni fogunk. Ezek elérhetőségéről a fentebb említett csatornákon értesítjük.

 

Racskó Tamás

az oktatási igazgató helyettese

SZTE Oktatási Igazgatóság





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

IMG_2630

Közzétette 2021-es felsőoktatási rangsorát a Figyelő. Az intézményi abszolút rangsorban az SZTE a legjobb vidéki egyetem, miközben a képzésterületi listán az első helyen áll az SZTE Általános Orvostudományi Kar.

Screenshot_2020-11-24_Scientific_Reports

A sclerosis multiplex, és a ritka betegségnek számító Guillain-Barré-szindróma kórlefolyásának követését és megbízhatóbb prognózisát is segítheti az SZTE Neurológiai Klinika és az SZBK Lipidomikai Csoport közös transzlációs kutatása, melynek eredményeiről a rangos Scientific Reports tudományos folyóiratban számoltak be.