emlorak_szimpozium

VII. Szegedi Emlőrák Szimpózium

Az Onkoterápiás Klinika szakmai vezetésével 2005. óta kétévente szervezzük meg a Szegedi Emlőrák Szimpóziumot (SZESZ).

Rendezvényünk célja kezdettől az, hogy elősegítse, stimulálja, hogy az emlőrákkal foglalkozó szakemberek megismerjék egymás problémáit, szempontjait, közösen kifejlesztett módszereket alkalmazzanak, innovatív új eljárásokat vezessenek be.


A hagyományokat folytatva, a VII. SZESZ első napján is workshop-pal kezdjük a szakmai programot: ezúttal a szimpózium helyszínén a szegedi emlő team mutat be válogatott eseteket.


Fontosnak tartjuk, hogy az emlőrákos betegek ellátásában részt vállaló szakdolgozó és beteg segítő önkéntes képzett és egyenrangú tagként legyen jelen a team-ben, hiszen értő és szakszerű támogatásuk nélkülözhetetlen orvos és beteg számára egyaránt. Ez évben, a VII. SZESZ-en először szervezünk szakdolgozói fórumot, melynek célja nem csak a szakdolgozók továbbképzése vagy saját eredményeik bemutatása, de az az igény, hogy a betegellátó teljes team együtt tanácskozhasson.


A második napon az érintett szakmák legújabb vívmányairól hallhatunk továbbképző referátumokat. Utána kerekasztal megbeszélések keretében olyan témák kerülnek napirendre, mint a profilaktikus masztektómia, a precíz orvoslás („precision medicine”), az orvos-beteg kommunikáció.


A rendezvény utolsó napján alkalom lesz a szokásos tudományos ülés keretében benyújtott előadások meghallgatására is. A programot színesíti majd gyógyszergyári szimpózium és szakmai kiállítás is.

 

A szimpózium szervezőirodája a Top-congress Kft. Honlapjukon megtalálnak minden információt a jelentkezéssel és a programokkal kapcsolatban >>

 

A szimpózium időpontja:

2017. szeptember 15-17.


A szimpózium helyszíne:

SZTE Tanulmányi- és Információs Központ (TIK)
(6722 Szeged, Ady tér 10.)

Várjuk a Tisztelt orvos és szakdolgozó Kollégákat!





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Hírek

kemenylajos_certificate_330x330

Dr. Kemény Lajos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezető egyetemi tanára 2018. november 30-án az International League of Dermatological Societies "ILDS Certificate of Appreciation for International Leadership" díjat vehette át.

Sepp

Karunkról Dr. Hortobágyi Tibor, az SZTE Patológiai Intézet tanszékvezető egyetemi docense és Dr. Sepp Róbert az SZTE II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ egyetemi docense vált az MTA új doktorává. Gratulálunk!