Jancsó Miklós emlékünnepség

Jancsó Miklós emlékünnepség

Április 28-án a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ tanácstermében köszöntötte Prof. dr. Bari Ferenc orvoskari dékán az idei Jancsó Miklós emlékünnepség kitüntetettjét, egyben a Jancsó Miklós emlékelőadás előadóját, Prof. dr. Réthelyi Miklóst, a Semmelweis Egyetem rektor emeritusát

Bari Ferenc professzor ünnepi méltatásában kiemelte: az 1968 óta kétévenként odaítélt Jancsó Miklós emlékérem és jutalomdíj egyben tisztelgés a Kar mai tudományosságát, európai és hazai hírét, a nemzetközi orvoskari rangsorok előkelő helyezését megalapozó elődök munkássága előtt.

Hangsúlyozta, a mai gondok, anyagi nehézségek nem mondhatók kivételes állapotnak, hiszen hasonló helyzetben voltak elődeink is, amikor fölépült a ma is működő klinika-sor, sőt azt megelőzően, az I. világháború után, a szegedi egyetem alapítása idején sem bővelkedett az ország a javakban.

Bari professzor méltatta Réthelyi Miklós professzor tudományos-kutatói, oktatói, közéleti munkásságának jelentőségét, melyet méltóképpen értékelt az Általános Orvostudományi Kar Tanácsa, amikor egyhangúan döntött a Jancsó Miklós emlékérem odaítéléséről személyének.

A díjátadó ünnepségen többen megjelentek a korábbi Jancsó Miklós emlékérem jutalmazottjai közül, így Jancsó Gábor, Kovács László és Lázár György professzorok.

Réthelyi Miklós professzor hagyományok szerint megtartott Jancsó Miklós emlékelőadását „A gerincvelő neuronjainak mintázata és kapcsolata” tárgykörben prelegálta.


A kitüntetettet Tráser Lásló kérdezte (MP3) >>






Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

271850904_6791812060891589_5121175817267060750_n

Ünnepélyes keretek között átadták az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézet felújított bonctermét - a helyiség rekonstrukciója az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar anyagi támogatásnak köszönhetően valósult meg.

Csernay_1170

Dr. Csernay Lászlónak, egyetemünk professzor emeritusának 90. születésnapja alkalmából Prof. Dr. Lázár György dékán a SZAOK Emlékérmét adományozta. Gratulálunk!