A szakdolgozat vásárlás bűncselekmény

Felhívás a hallgatókhoz

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága felhívja a főiskolai és egyetemi hallgatók figyelmét, hogy bűncselekményt követ el, aki sajátjaként nyújt be más által készített diplomamunkát. A közelmúltban több sajtótermékben jelent meg olyan hirdetés, amelyben ismeretlen személyek szakdolgozatok írására ajánlkoztak. Arra is volt példa, hogy álláshirdetésben toboroztak szakdolgozatírókat egyetemi hallgató „ügyfeleik”, részére.

Az államtitkárság figyelmezeti a hallgatókat, hogy a hatályos felsőoktatási törvény egyértelműen kimondja: a záróvizsga részét képező szakdolgozat az oklevél megszerzéséhez szükséges ismeretek, készségek ellenőrzésének egyik formája, melyhez jogszabály – szakonként eltérő mértékben – kreditértéket is rendel. Mind a záróvizsga teljesítése, mind az előírt kreditek megszerzése szorosan a hallgatói jogviszonyhoz kapcsolódik, így a szakdolgozat szükségképpen és kizárólag a hallgató egyéni és saját szellemi terméke lehet.

Az a hallgató, aki sajátjaként nyújt be olyan diplomamunkát, amelyet más készített, magánokirat-hamisítást követ el, és akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetethető. Aki a dolgozatot megrendelésre elkészítette – és ilyen módon szándékosan segítséget nyújtott a bűncselekmény elkövetéséhez – bűnsegédként vonható felelősségre.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium minden olyan esetben, amikor a szakdolgozatírással kapcsolatos visszaélés tudomására jut, kivétel nélkül feljelentést tesz az Országos Rendőr-főkapitányságnál., Az Oktatásért Felelős Államtitkárság kéri a felsőoktatási intézmények rektorait, valamint a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciáját, tájékoztassák a hallgatókat arról, hogy a cselekmény büntető törvénykönyvbe ütközik, s hogy az elkövetett csalás milyen következményekkel jár, valamint tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ilyen bűncselekmények megelőzésére. A jövő magyar értelmisége a mostani hallgatókból áll, nem megengedhető, hogy csalás révén jussanak diplomáikhoz.

Nemzeti Erőforrás Minisztérium
Oktatásért Felelős Államtitkárság





Kövess minket



YouTubeLinked inGoogle PlusTwitter


Kiemelt hírek

Boldogkoi_Duda_Pro_Urbe

Pro Urbe-díj kitüntetésben részesült Prof. Dr. Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar Orvosi Biológiai Intézet vezetője és Prof. Dr. Duda Ernő immunológus, genetikus, az SZTE SZAOK emeritus professzora. Gratulálunk!

Talent-Dijatado-unnepseg_2022

Összesen további 4 arany, 10 ezüst és 9 bronz fokozatú Talent-, és egy vállalati ösztöndíjat nyertek hallgatóink! Gratulálunk!